Őszelőn, könnyen a nyárról (1990)Zebra

(NYÁR) Az idegenforgalom elért idáig, teniszpálya épül, golf már van, és mégsem nyaralóhely, megmaradt az élő falu. 1851-ben lakja 492 kath. és 482 ref. 1920-ban 1028 lélek, ma ezer. A főutcán és az Ó-utcán kiürülő házakat fővárosiak vásárolják meg második otthonnak, építik újjá olyikat már szinte úgy, ahogy francia polgár a parasztházat: folyó meleg víz, angolvécé, gyepszőnyeg és automata kerti locsoló. Az ingatlanárak legalábbis az égig szöktek, másfél milliót kérnek a télen elhunyt Mariska néni vályogházáért az örökösök (a telek a Dunáig ér). A keresztutcán parasztpolgár házak épülnek, a kapu előtt távol-nyugati autó, a gazdasági udvarba büszke szép kamaszlány szalad be, próbakisasszonyi alakkal, hozzá való fürdőruhában.
Néhány kilométerre, még a közigazgatási területen belül kemping, természetvédelmi terület a Dunán. Német és magyar fiúk, lányok mosakodnak esténként a parton, természetesen viselik a testüket, amíg nézem, még elképzelnem sem sikerül azt a szemforgató sopánkodást, mely most új lendülettel veszi körül a meztelenséget. Itt nyaralhatunk, rokoni-baráti kölcsönházban.
Legelőször tizenöt éve, Zsolt és Kuksi faháza. Nagy-nagy tüzet tettünk, emléke átjárja a lopott két nap szabadságot, s örök szerelem lett a falu is. Később éveken át a nyitott tűzhelyes parasztház a fő utca közepén. A keresztgerendán G, M, B – Gáspár, Menyhért, Boldizsár, G. Mihály, az építő neve, valamint az évszám: 1898. Fogmosás az ajtó előtt, a malomkövön állva, melyet a századvégre már ki is hajítottak. Odol-foltok a füvön, az első eső lemossa. Az idén Bim (barátunk, nő) paradicsomi faháza az utca alsó vége felé. Kert békéje, zárt csöndje, délelőtt munka, délután hat kilométer gyaloglás, víz, nap, kavicspart, este kert, locsolás, jóbarátok, közös csöndek.
(AZ ALSÓ ES A FELSŐ) A főutca a tengely, naponta kétszer-négyszer végigmegyünk rajta. Por, verőfény, egy vályog homlokzatot most cserélnek téglára két nap alatt, a régi házunkon új a cserép és lebontották a végéből az istállót. Középen Gabi-Süti-Fagyi-Cuki. Holland kerékpáros családok állnak meg egy fagyi-cukira, üdire. A régi csapszék középen volt a tengelyen, azt egybeépítették az ábácé-bolttal, ma a két vendéglőt csak alsó és felső kocsmának emlegetik. A nyaralás fényűzése az lesz, hogy – számolva az emberi árakkal – nem főzünk, nem mosogatunk. Akkor a falu a Dunához, a kerthez ráadás ajándékként gasztronómiai meglepetéssel ajándékoz meg. A Felsőben ínyenc konyha, hat-nyolc féle étel, egytől egyig rendkívüli. Ha megrendelted a kerti asztalnál, hallod az ablakon át, ahogy laposra verik a hússzeletet. Hagymás rostélyos, frissen kisült, ropogós hagymával. A legkedvesebb ételem és mintegy tíz éve nem találni – a vendéglőkben kitalálták az átalány-szószt, azzal öntik le a marhát. Az adagok, amilyen csak valaha lehettek (a Krúdy marhahúsai, naná, mi más). Az adagok: amilyenekkel a magunk életében külországokban találkoztunk. Csak egy kevéssel több, mint amennyit egy jóétvágyú ember együltőben megenni képes. „Még ilyen finom rántott gombafejet nem ettem”, mondom az ifiasszonynak. „Pedig csak egyszerű gomba” – szinte csodálkozik. Igaz: gomba – mintha csak egyszerűen maguknak készítenék.
Az Alsóban hol két étel, hol három, határozott funkcionális összefüggésben: babgulyás, pörkölt, csülök. A tíz ujj mindegyik után megnyalandó. A babgulyás persze legkedvesebb ételem (van még egy néhány). De ilyet csak akkor ettem, amikor megismerkedtünk egymással Szakolczay néninél, a babgulyás meg én, Újlakon, a házmesterlakásban egy téli délutánon, még az az elnyújtott puccs sem volt meg, amit fordulatnak becéztek aztán. Az adagok hatalmasak. A fél adagnak a sűreje kevesebb, a tál csaknem ugyanolyan teli, már azon a levesen nem fognak spórolni.
Az eljárás: az önként korlátozott haszon tisztes elve, melyet egyszer már itthon is igazán kidolgoztak eleink, s más tájakon e percben is elevenen hat. (A bécsi bécsiszelet, emlékszel, elvont nyelvi fordulatok keltek életre: lelógott a tányérról. A szélivel, tényszerűen, le.)
Egy nap a termetes főnök szalad utánunk, árkon-bokron keresztül, verejtékezve a nagy nyárban, és messziről lobogtat egy százast: rosszul számolt és ez visszajár. A gulyás-receptjét már korábban gondosan lediktálta, a szabad estéjén.
Nincs: megszaladó ceruza, szabadrablás, kaszálás.
Ízre pedig: ha e falusi kocsmák valamelyikéhez fogható konyha létezne kétmilliós városomban, abban volnék törzsvendég, amíg futja a vállalati ebéd-hozzájárulás jegyeiből (éttermi polgárjogunk újabb időkben-árakban).
(IPAR, KÉTKARÚ ÓRIÁS) Csütörtökön este elromlik a szivattyú, nincs víz. Pénteken szólunk a lakatosnak. Délután megcsinálják a villamos részt. Kiderül: baj van a kútban is. Szombaton jönnek, kiszerelik, javítják – ne kelljen az utcai artéziról hordanunk. Visszaszerelik, nem működik, leégett a motor. Ne szaporítsuk: vasárnap délre, háromszori kútbaszállás, kiszerelés után hoztak cseremotort, a magukét, és van víz. A munkabér szolid. De már a szombati szerelésnél rájövök, hogy ilyen környezet itthon nincs, baj lehet az érzékelésemmel. S talán ez hat: vasárnapra életemben először én mondom: hosszabbítsuk meg a nyarat egy héttel. Más években menekülök hazafelé a rendszeres munkámhoz.
A falu zárt és elzárt, az emberi kapcsolatok személyessége megvédte egynémely dologtól megvédte, ami gőzhengerként ment keresztül rajtunk. És volt itt más is: ha a katonaságnak út kellett, itt még a minap is megtehették, hogy a sávot részletenként vegyék el a földek végéből, és egészen törvényesen nem fizettek semmi kártérítést. Van alkoholista is, szép számmal. „Itt valamennyire mindenki iszik.” Mozi és iskola csak a szomszéd községben. A főutcán is: berogyott háztetők, üres udvarok. S eddig nem tudtak kitalálni egyetlen embert sem, akire rábíznák a falu dolgát, s jelölnék polgármesternek. Nincs, egyszerűen. Vagyis: nem fenékig tejfel.
De tud valamit ez a falu. Mindenki mindenkit ismer, hát mindenki felelős. Mi, vendégek, ennek a ténynek áldásából részesülünk véletlen, érdemtelen, sőt, egyoldalúan. S minden reggel és minden este megkérdezem magamban: Vajon a két milliós világvárosomban – melynek személytelensége nekem olyan fontos – nem élhetnénk-dolgozhatnánk így? Vajon az országban nem élhetnénk és dolgozhatnánk így? Mintha ismernénk egymást.