Német (1990)Zebra

(NYELVI STRATÉGIÁK) Egész életemben meg akartam tanulni németül. Egész életemben úgy gondoltam, hogy megtehetem bármelyik pillanatban. Amikor akarom.
Ha a budapesti utcán egy külföldi megállít: merre kell a Ramada-szállóba autózni Pestről, vagy hol lehet olcsón sörözni, mindennél nagyobb a valószínűsége, hogy német nyelven fog megszólalni. Középkorú arab úr a Váci utcán azzal súgja füledbe, hogy nyitott az ország: „tauschen-change-Wechsel”. Kettő-egy a német javára az összes többivel szemben. Történelem. Már földrajz.
Cserkész őrsvezetők sí-tábora a lengyel Kárpátokban, felgyógyulni hívott meg a vöröskereszt, ötvenhat decembere. (Nem lőtt seb, fertőzéses májgyulladás az árvíz sújtotta Mohácsról, a munka barikádjáról.) S ott, Zakopane mellett a gyerekek: „Rettenetesen nehéz most nálunk bejutni az egyetemre. Sokat kell tudni.” Negyedik gimnazista magam, az elnyomattatás gőgjéből, fölényes keserűn: „Tudni? És az a nehéz? Istenem, ha mi ezt egyszer otthon elérhetnénk.” Nálunk friss erővel tombolnak éppen a származási kategóriák, esetemben egy nagy É betű, értelmiségi, rossz ómen. (Lehetne rosszabb is, azt Iksz-szel jelölik.)
A bölcsészkarra jelentkeztem, újlatin nyelvet választottam. (Sosem bánom meg azután.) A közvélemény hangja: „Meg vagy te veszve? Miért nem németre akkor már?" Az angolhoz húzott a szívem, jelentkezni nem merek, reménytelen bejutni az évi öt, azaz öt hallgató közé (az idén vagy százhúsz gyerek van a budapesti első évfolyamon).
Kamaszkoromon át, amikor minden tücsök-bogár nyelv volt a napi kenyerem, legfőbb mulatságom, délutánjaim kitöltője, a német kimaradt. Bizonnyal éretlen, gyermekes sznobizmus eredményeként is: mindenki azt tanulja jobb családokban először és másodszor, akárki tanulja, már csak nem fogok ilyen közhelyes dolgot művelni?
(ELJÖN AZ AKÁRMIKOR) Tavaly nyár, franciául tanulok (magyar irodalmi napok Párizsban – Belles Etrangères). Tudod, mindig valamit, nagy szélhámozás. Azután meg már meg akarom tartani a visszatért kamaszkort, a nyelvtanulás óráinak újraélt örömét. Hazaérve keresek egy intenzív német tanfolyamot, a gyerekek tanultak a cégnél, jó a tapasztalatuk. Szerencsém van, az állásomból éppen kirúgtak, a nap bármely órájában járhatok.
Beiratkozás, adatfelvétel. Értelmezem az igazgató füttyentését (már beszéltem róla: az életkoromat fogadja így): az ipsze vagy hülye, fogalma sincs arról, mi az az idegen nyelv, vagy nem ismeri saját magát. Kezdő fokon nyelvet tanulni tizenöt évesen kell.
(KILENC HÉT) Nagyszerű kilenc hét következik. Szoba egy belvárosi házban, ülünk körben, ölünkben a könyv, füzet. (Az első három héten, mert a harmadik háromra már kivételes csoport lettünk – asztallal kényeztetnek.) Sportlövész-edző, külkereskedő, orosztanárnő, operai kórustag, matematikus, főiskolás, ápolónő és óvónő, állások közötti tizenkilenc éves. Az egyik lány a szünetben a teraszon: „Neked két gyereked van?” Tegeződik mindenki, persze, a tanárnőnkkel is. „És mennyi idősek?” „Mint te tavaly.” Furcsán néznek, a diáktársaim, a tanárom. Valami épelméjű helyet kell találnom közöttük, dolgoznom úgy, hogy eleve kilógok, már pusztán az adataimmal.
(A MEGTAKARÍTOTT ÖRÖM) A nyelv. Úgy járok, mint aki nem olvasta el idejében a Thibault-családot: még hátravan, nem pazaroltam el, jaj de jó nekem. Más ember, szegény, ilyen korára már tud németül, persze. Az új nyelv ismeretlen gyönyörűsége.
Társasági fecsegéssel töltöttem egy estét a minap. Nem olyan gyakori, feltűnt. Professzor, költő, természettudós, művelt, okos emberek. Az egyöntetű véleményük, hogy ez az angol, ez valami faramuci, nem olyan, mint egy rendes nyelv, kiszámíthatatlan viselkedésre képes. Nekik van igazuk, magyar ember így éli át, mert előbb találkozott a némettel, kultúra, harcok, megszállások és Monarchia jóvoltából. Én már rendetlenül érkezem hozzá: az angol felől nézem.
(KÉT IDŐRABLÓ) S ahogy már lenni szokott életben és munkában, a külső körülmények összeesküsznek mellettem. Fogászati cirkusz, másfél órás köszörülések – a kislányos doktornő lelkiismeretessége és biztos hozzáértése a nagy esztékában. Két időrabló dolgozik egymásért. A tanulás favágós részét megkönnyíti, hogy úgyis várnom kellene a kezelésre. Akárhány órát ücsörgök a váróban, örülök: így rendesebben tanulom meg a szavakat.
(KÉJENC ESTÉK) Meg még egy: a szobában a műholdas televízió. Az antikváriumok tele német zsebkönyvvel. A tanfolyam végeztével már csak olvasás és a tévé-mozi. Este nyolctól szabad, a napi munka után. Az anyanyelvemen tilos. Fizikai kéj, kábít a nyelv íze, nem akarom abbahagyni esténként, nem tudom, két film egymás után, három, rákapok, veszedelmesen, az egyetlen szerencse, hogy a test ereje véges, ágyba kell roskadni, német párbeszédeket álmodni kuszán.
G. német felesége idő előtt hazautazott Brémába. Elmaradt az alkalom, amikor életemben először ébren is beszélhettem volna valakivel az anyanyelvén és németül. Marad a nyelv papíron és képernyőn. Talán csak szellem az egész, nincs is ember, aki ebbe született bele.
(ÖLBE VESZ, ELDAJKÁL) Pontosan tudom, hogy amit itt most beszélni fogok, az laikus, amatőr, dilettáns és infantilis, semmiféle tárgyszerű vizsgálatot nem áll ki. Úgy mondom: A német szótárral-nyelvkönyvvel az egyszerű és a rugalmasan kacifántos együttesének örömét élem át. A ragasztgatót és a hajlítgatót látom a nyelvben egyszerre.
Keresem a forszát. Kikerülhetetlen Mark Twain connecticuti jenkijének emléke, amint a Kerekasztal lovagjainak beszédében ráismer, hogy miből lesznek majd a kacskaringós-véget-nem-érő német mondatkígyók. Az angol felől nézi, az amerikai felől. Elkülönítem a szó-vonat vagonjait, aztán képzőktől-ragoktól-módosítóktól lekopasztva aláhúzom a közepén azt a négy-öt hangnyit, amin múlik, végül. Azt kell bevágni. Ilyen angol-egyszerű. Amiket levagdaltam, azokkal hajlít, ragoz, módosít, változtat egyszeri saját eszközeivel, melyekre – ismerőseim közül – csak ez a végül kurta szótörzsekből építkező nyelv képes. Kettéhasadt igéje ívbe fogja a mondatot, mindig építhetsz a hátulsó pillérre igével záruló építményében. Vagy csak az ölébe fogad be egy tagot, eldajkálja. Tág lehetőségű, bonyolult-árnyalt. Látja a kései nebuló, együtt, angolnak és latinnak.
S egyszerre tudja, hogy az az akármikor, amikor a németet megtanulhatja, az most eljött. Beoszthatja sokáig, bőséges adag, ráérős jó mulatság.