Holnapelőtt

Nem-regény 89-90-91

A napló és esszé összeillesztéséből született könyv sajátos, egyszeri műfaja alighanem a regény egy újabb változata, s így része az író egyetlen, sokszólamú, nagy elbeszélésének, amelynek előző szólamai a Cseréptöréstől a Macskakőig oly megérdemelt sikert arattak. Az alcímben szereplő évszámok magukért beszélnek - történelmi három év volt.


Búcsú két szólamban

Merényi Endrével

Ország és város képe két pár szemmel, melyeket – a szó szoros értelmében – egy nemzedék választ el. Kisregény 1950-ből: búcsú Újlakon, körhinta, tejszínfagylalt, utcabál, tűzijáték, egy-egy pillanatban bekúszik a totális tiltás – a fiú prózája. Fotográfiák az 1920–30-as évek esős utcáiról, napsütötte erdőiről, stráfkocsiról a Duna-parton, nagypapáról, az új Császár-fürdőről – az apa, Merényi Endre fényképei, ezekből utóbb kiállítás lett Székesfehérváron és Rómában.


Macskakő

Vigyázat, olvasnivaló! Vigyázat, irodalom!


Rondó

„A tengerész majdnem álmatag mozdulattal felemelte a kést, és hirtelen felém szúrt. János közbeugrott, bele a késbe, amely megakadt a karjában, és leesett a földre. Törülközőből csináltunk rá szorítókötést.”

„Nagykov, Kiskov, Séna. Mentek végig az Uszály utcán, az úttest széltében, zsebre vágott kézzel, kissé felhúzott vállakkal, mintha minden lépésnél tétováznának, hogy végül letegyék-e a lábukat az aszfaltra.”


Mellékszereplők

„Pompás, olvasmányos, jól ellenpontozott és lírájával idegeinkben még sokáig zengő regény.

Akkor kezd csak belemelegedni az ember igazán, amikor az ízelítő és étvágygerjesztő Mutató után szétlobban előttünk a széles vászon a képpel – a regénnyel, amelyben mindvégig van valami ábrázolatosan képszerű, jelenetezésében, schnittjeiben valami filmszerű.


Cseréptörés

Az önismeret és a szeretet regénye, a makacs keresés és kristálytiszta rátalálás regénye.

„Bárán János nem ismerte az apját. Nem ismerte a saját életét sem. Nem az övé volt az arca. Nem alakult ki a kézírása. Nem volt beszélő viszonyban az anyjával.”


Az önismeret és a szeretet regénye, a makacs keresés és kristálytiszta rátalálás regénye.

„Bárán János nem ismerte az apját. Nem ismerte a saját életét sem. Nem az övé volt az arca. Nem alakult ki a kézírása. Nem volt beszélő viszonyban az anyjával.”


Ogg második bolygója

A magyar science fiction-nek mára klasszikusa.

Honi bolygójához közeledik a Csillaghajó, kilencszáz utasával. Az emberiség első csillagközi útjáról térnek vissza. De ez a bolygó nem a Föld, emberisége nem mi vagyunk. Ugyanakkor, fényévekkel távolabb, egy minden emberitől idegen, óriási építményben legyőzhetetlen gépek készülnek el. Egy feladatuk van: keresni gondolkodó lények által lakott bolygókat, felderíteni, jelenteni.


A magyar science fiction-nek mára klasszikusa.


Két sötétedés

„Szerencsével indultam a pályámon. Első novellámat, mely két Citroën DS 19-es mintájú autóról szólt, 1958-ban írónak tudtam megmutatni. Körülbelül azt mondta róla: nem sokat lehet látni még, amikor a szerző tizenkilenc éves. Csináljam, ha úgy érzem, majd elválik. Úgy éreztem, s csinálom azóta is. Nyolc év munkája ez a kétszázötven oldal. Igyekszem komolyan venni a mesterségemet.”