MacskakőRészlet a regényből: Mulatók és kéjtanyák

Zúgó fejjel indul el este tíz órakor az Axaméthy főtanácsos éjszakai razziájával. A mulatók és kéjtanyák felügyelete hivatalosan nem tartozik a megbízatásába, ám összefonódásuk az erőszak bűntetteivel olyan nyilvánvaló, hogy ismernie kell őket. A razzia útjának két fontos állomása: az első és az utolsó. A Csacska Macska a Belvárosban és a Tremmelné-féle bordély a Külső Kerepesi úton (neked: Kerepesi út, a Kerepesi út pedig: Rákóczi út).

A Macska: egyemeletes ház a Rózsa térnél (neked: az egyik Klotild-palota esik a helyére körülbelül), néhány lépésnyire a Belvárosi templomtól, melyet, mint középkori híd két oldalát, szatócsok kalibáival eszkábáltak körül; ugrásnyira a Vindobona szálloda és kávéháztól, a nyüzsgő Nagy Bazártól, percnyi séta útra magától a Megyeházától. Csak a rövid Duna utca választja el a Hal tértől, hol a város legjobb piaca működik. A nyílt – s olcsó – nemi ipar ekkorra régen a kültelekre száműzetett; a Belvárosban nem tűri meg a fővárosi közönség kifinomodott polgári öntudata. A rendőrnek már korábban feltűnt, hogy a Baronesz, ki oly sokat megtett, hogy kávéház és tánctermét ne tekintsék a Király utcai ilyen-olyan lebujok rokonának, a Macska elnevezésről csak nem tudott lemondani. A tisztes megjelenéssel ellensúlyozza, mely ezen feddhetetlen középponti helyen feltétele a helyiség fennmaradásának. A café chantant termében reggelente frissen pörkölt babkávéból és a gödöllői koronauradalom naponta szállított teljes tejéből készül a kávé: kétujjnyi tejszínhabbal, itcés begrékben szolgálják fel, mazsolás-fahajas foszlós kalács jár hozzá; tizennyolc krajcárt tesz egy reggeli ára. Délben vendéglővé alakul a helyiség, szolid házi ízekkel, s egész nap várja az urakat a karambol és két Szeifert-féle forgatható tekeasztal. Estére a polgárság számára a nagy tükör ablakokban hirdetik a műsort. Az Établissement ugyanitt működő családias tánctermével hamar végez a razzia, s indul tovább a város mélyebb vizei felé. Dajka a ház nem hirdetett rétegét is számontartja. Nem zaklatja feleslegesen.

Tudnia kell mindenről, ami a város éjszakájában történik, ha utcán, ha lebujban, ha bordélyházban. E helyek közelében úgy keringenek a nehéz vagányok, mint lepke röpdös a lámpa körül. Figyeli az éjszaka szívverését; s ez nem egyszer könnyítette már a dolgát.

A razzia maga mögött hagyja a Belvárost, gyérebbek a járókelők és a lámpák az utcán, kopottabbak az utcasarki sétálók, s mind keményebb a látvány a helyiségek fedele alatt. Orfeumok, kártyabarlangok és bordélyházak. Hölgyzenekarok játszanak, ruhatárosnők mosolyognak, s gyermeklányok árulják a virágot, kik ezen örv alatt lebzselnek éjszaka a kávéházak környékén. A nőnemű személyzet a legbiztosabb utánpótlása a nyílt prostitúció házainak. Az éjszaka előrehaladtával jutnak el aztán az engedélyezett negyvenhárom bordély leghírhedettebbikébe, a Madám Tremmel házába. A vizsgálóbíró észreveszi a fekete hajú lányt. Sugárzó mosolyok, értelem és eleven élet nyomait őrzi arcán; finom szarkalábak szaladnak a valamely korai mongol hullám emlékét őriző metszett szeme sarkához. Kivirít a környezetéből, s Dajka bizonyos benne, hogy jobb napokat látott valaha; megragad az emlékezetében. A maga akaratából járja végig a razzia útját, így elmondhatjuk, hogy lelkiismeretességének és munkaszeretetének áldozataként keveredik majd a lány bonyodalmas ügyeibe.

A vasárnapot szolgálatban tölti, nagyobbrészt az előző este eseményeinek feldolgozásával.

Tizenhét éves suhanc jelentkezik délelőtt a kapitányságon, hogy holtan találta a Vizafogó-réten Lebovics Lajos kilencéves napszámos gyereket. Lebovics a Radics-féle kocsma kuglizójában állogatta a bábokat. Kilencven krajcárt keresett szombat este; most üres a zsebe. Egyetlen szomorú óra a nyomozás. A holttest nyakán derékszíj nyoma látható, s egy bokor alatt meglelik a szíjat. A bejelentő süvölvény arcán friss ütések, karmolások, s a szíj – az övé. Dajka eltöprenghet, hogy vajon melyik a nyomorultabb: a fakó, nyeszlett kisfiú, aki kilencven krajcárért halt meg, vagy topa gyilkosa, aki ennyiért ölt.

Egy újpesti korcsmában Kordé Ferenc hajókovácsot elfogta a türelmetlenség, s kiparancsolta Princz Lajost, egyedül kívánt mulatni. Princz nem távozott, ezért a kovács egy vasdarabbal fejbe ütötte; hajnalban a kórházi ágyon kiszenvedett. Kordé ellenállás nélkül hagyja magát elővezetni, s megállás nélkül sír.

Keleti, a Koronaherceg utcai gyártó (neked: Petőfi Sándor) gummit s halhólyagot kínál titoktartás mellett. Tucatja egy, két, három forint, s így tovább. Biztos és ártalmatlan, Keleti úr ezért jótállást vállal. A bíró dolga: meghatározni, hogy üldözendő csalással áll-e szemben vagy sem. A tárgyat hivatalos helyen szóba hozni lehetetlen, s ez eldönti sorsát. Elgondolni sem tudja, vajon mit jelenthet az a jótállás – ha csak a gyáros nem tart fenn gyermekkertet a villájában.

Délelőtt Németh Jenő és Schwartz Ferenc nebulók a Vérmezőn métázva szákot találtak az Ördögárok vizének partján, s benne egy pár ócska cipő mellett két emberi kart és két lábat. A szák dr. Loydl Alfréd műegyetemi professzor és preparátor jegyét viseli. Vallomása szerint úgy lophatták tőle, ő csak állatok feldarabolásával foglalkozik.

Készül az ünnepre a hatóság. Hétfőn délelőtt a városi kapitány hívatja magához a rendőri kerületek kapitányait. Előbb ismerteti velük a jámbor törvényjavaslatot, mit a vándorcigányok kényszerletelepítéséről hamarosan beterjesztenek az Alsóházban. Írásos észrevételeket kér másnapra. Majd a Legmagosabb Óhajt tolmácsolja: az Ezredévnek a fővárosban bűntettek és bűnözők nélkül kell lezajlania. A jelenlévők feladata gondoskodni arról, hogy semmi el ne homályosíthassa az Ünnepek fényét, amikor a császár királyként ellátogat kettős birodalmának keleti fővárosába. Bemutatja nekik Dajka doktort, kit a bírói karból két évi időtartamra vizsgálóbírónak rendelt ki az igazságügyminiszter, teljes együttműködést vár el.

A doktor régen számol vele, hogy a nagy alkalomból soha nem látott bűnhullám öntheti el a fővárost. A fény, a pompa és a gazdagság, ami itt összegyűlik, nemcsak a tág szemű kíváncsit fogja idevonzani az egész országból, a földrészről, s még az Óceán túlpartjáról is. Rendkívüli alkalom lesz az alvilágnak is, mely ugyancsak lázasan készülődik már. A megoldás útja a honi bűnözőt szem előtt tartani, ráijeszteni, hogy meglapuljon a vackán, a külföldit kizavarni. Felszámolni a bűnözés fészkeit, megelőzni, hogy újak szerveződjenek. Razziákkal, nagyarányú tisztogató munkával ellenhullámot gerjeszteni a bűnözés hullámával szemben. A rendkívüli helyzetben rendkívüli lépésre lesz szükség. Már tudja, hogy mire.


Másnap délben újabb, meglepő küldeményt kap Zára városából: külön lapon körömnyi foltocskát, amelyet egymásba kunkorodó hajszálvékony vonalkák sávoznak. A kísérlevél ujjnyomatnak nevezi: az otthagyott szerszámok egyikéről, a hosszú nyelű kacsáról fényképezték, Galton Francis brit tanár legfrissebb azonosítási eljárása alapján. A vizsgálóbíró félrehúzza a száját; hagyományos világlátású ember. Felfrissítette kriminalisztikai ismereteit. Az újabb meg újabb vegyészeti eljárásoknál mégis többre tartja a hétköznapi nyomozás aprómunkáját. A papírkát azért elteszi a cipődobozba az ügy kartonjai mellé. A britnek a személye is gyanús: unokaöccse a hírhedett pojáca Darwin Károlynak, kinek vad feltételezéseit már régen megcáfolta a tudomány.

– No, no. – Komora doktor, a rendőrségi seborvos másképpen vélekedik. – Á-csi! Válasszuk külön a dolgokat. Annak a két embernek a rokonsága a családfánál véget is ér. Szellemük nem rokon; s homlokegyenest az ellenkezőjét állítják egyazon dologról. – S Dajka, aki az orvost tartja a legtöbbre az egész fővárosi testületben, meghallgatja.

– A nyomatok dolgában, mondja Komora: a kínaiak évezredek óta számon tartják a fegyencek ujja végén található vonalkákat. Galtonnak igaza van. Zseniális ember: kétesztendős korában olvasott. Munkásságának lényege azonban az az elmélet, amely szerint különféle minőségű emberfajok léteznének, s közöttük piramisszerű rend állna fenn. Korántsem új dolog: a Kalahári sivatagban a !Kung San-ok, e ma is kőkorszakot élő szerecsen törzs Zumvasi-nak nevezik magukat, ami valódi embert jelent, a szomszéd törzsek neve: nem-ember: Ugyanígy a Yanomano-indiánok az Amazonason: Sir Francis csak tudományosabban mondja. Ő is azt a törzset helyezi a piramis csúcsára, amelyben maga helyet foglal: a briteket. Elegánsan esélyt ad az ókori helléneknek, akik kihalván, nem versenytársak. Minden esetben a saját törzs kerül legfelülre. Galton eugenika nevet nyert elmélete szerint a jövőben mesterségesen kellene előmozdítani azon magasabb rendű embereknek a születését. Miként a jobban tejelő Holstein-Fríz tehénét. Géniusz, a kártékony fajtából. Jöhet egy gyakorlati próféta, aki magától sose tudna ilyen eredetit kitalálni; ellenben van hozzá hadserege, hogy száraz tudományból a forró élet mezejére vigye át. Hosszabb a rálátásunk most, elmondhatjuk már: jöttek, mindjárt azoknak a teuton nyelveket beszélő úgynevezett fehér barbároknak a leszármazottaiból, akik a hellén civilizációt szétzúzták. A csúcson náluk a teuton, a mélyben amaz úgynevezett fehér, héber barbárok leszármazottai, akik az egyiptomi Új Birodalomba szivárogtak be az észak-arábiai senkiföldjéről. Mármost a Holstein-Fríz tejhozama hágatás útján javul. Hágattak. Az ivadék álma húsz év múlva: hogy ő is csak esetleges, tudománytalan, korcs darab szeretne lenni, mint a többi ember, láttuk. A bölcselő sose tanulja meg, hogy az embertermés már nem neki érik be. Számolj utána. Jött még, operett-méretben a praktikus próféta, aki a faj-piramis vallása jegyében a fehér ember eljövendő rabszolgaságát hirdette (ő maga fehér? nem fehér? csak a hívők tudnák megmondani).

Ezzel szemben az unokafivér, Károly. Őszerinte egy fajhoz azon egyedek tartoznak, amelyek szaporodásképes utódot tudnak létrehozni. A ló és a szamár nem, mert az öszvér nem szül. Az ember és az ember igen, mert ivadékuk, az ember, szül. Fehér, fekete, sárga, piros vagy zöld ember. Nem pojáca a tudós. Érvekkel pedig nem cáfolta senki.