MacskakőRészlet a regényből: A kézjegy

Az első szűkszavú jelentést a zárai kasszabetörésről délután kapja meg Dajka doktor a budapesti rendőr-főkapitányság Ferenc József téri épületében. A szikratávíró szombaton sem alszik: jönnek és mennek a sürgönyök Közép- és Dél-Európa rendőrségeitől városunkba, ahol a földrész útjai, vasútjai keresztezik egymást; ahol tudósok, művészek, a pénz és a vér arisztokratái és a betörők találkoznak.

A doktor körzetében egy éve nem történt felderítetlen betörés. A sürgönynek azonban megvannak a maga előzményei. Budapesten két helyről távoztak az elmúlt években nyomtalanul kasszabetörők: a Bálvány utcai Sonnenschein bútorraktárában csak néhány jelentéktelen értékű osztálysorsjegyet találtak. Az Újvilág utcai Péterffy szállítónál százezer forintnyi készpénzt és értékpapírt. Mindkét helyen észrevétlen érkeztek és nyomtalanul távoztak. A doktor egy éve rutinszerűen értesítést kér a külföldi kollegáktól is minden kasszabetörésről a kettős Monárkiából és egész Európából; a lezáratlan ügyeket betokosodott fekélynek tekinti, meg akarja tenni, ami tőle telik, hogy fel ne lobbanjanak.

Végigfutja a zárai jelentést, elolvassa még egyszer, lassabban, azután hátradől magas támlájú székén, egy kezét a mellénye hasítékába csúsztatja, a másiknak öt ujjával pergőn dobol az asztalon,
s hamarosan egyre határozottabb bólogatásba fog. Tényekre van szüksége, minél több tényre.
Bekurjantja az őrálló Suk János közrendőrt:

– Suk! Su-ukk!


Itt vissza kell mennünk két esztendőt, amikor egy nap két helyen is váratlan üzenettel csendült meg Budapest alvilági hírharangja.

Porköpenybe burkolt cingár alak kopogtatott be Láncz Rókus ismert orgazdához Óbudán; a Bokor utca egyik földszintes házába. Annyit mondott:

– A Kasszakirály idő előtt szabadul. – Az éjjeli látogató ezzel tovább is sietett, Láncz azonban nem feküdt vissza a meleg dunnája alá. Ingben-gatyában, ahogy volt, leereszkedett a pincébe, itt a leghátsó tűzifa-halomból lerakott félmázsányi rönköt, s kiemelt alóla egy csomagot. Gondosan kicsavart a két lópokrócból egy sárga disznóbőr koffert, mely drága anyagával, finom kidolgozásával harsányan elütött környezete minden darabjától, Rókust magát is beleértve. Kívánkoztak rá a fényűző fürdőhelyek hotelcímkéi; de nem akadt név, cím, betű, semmi, ami nyomra vezethet. Az orgazda, most már köntöst húzva, kikukucskált az utcára, majd a konyhaasztalon felemelte a bőrönd fedelét. A ruhák, színházi kellékek, festék, paróka mellől kiemelt egy degesz maroquin bőr tárcát, megvizsgálta a tartalmát, és megnyugodva tért álomra.

A porköpenyes fullajtár, a bűnöző társaságnak ez ösztövér közkatonája addigra már a távoli Köztemető út felé iparkodott nyújtott tolvajléptekkel. Hatalmasat került a Láncz hídig (neked: Lánchíd), de másfél órával később így is ott zörgetett a sorban épült földszintes nyomorszállások egyikének ajtaján, halkan, kitartóan. – A Kasszakirály hamarább szabadul – súgta az álomittas, boglyas nőalaknak, aki a résnyire nyitott deszkaajtón kilesett. S már el is tűnt örökre a sötétségben. A nő visszatért vackához, s a sarokban álló rongyok halma alól olajos ruhába csavart fényes csomagot húzott elő. A vizsgálóbíró sokért nem adta volna a látványt: ahogy a még fiatal női kéz egyenként, szerelmetesen veszi kézbe a fénylő nikkelacél szerszámokat.


A dél-afrikai Fokföld Jägerefontain nevű bányavidékén egy csaknem mezítelen fekete bőrű ember állt ötödik órája a folyómederben, ferdén megtámasztott deszkája mellett, amikor kereső keze rálelt a hordalékban a kőre. Nem találkozott még életében ekkora darabbal, nem is álmodott róla. Az elmúlt négy hónapban semmilyen gyémántot nem talált. Száz-százhúsz karát lehetett, így csiszolatlanul a színe és a tisztasága megállapíthatatlan még e percben. A teljesen tiszta kövek értéke a nagyság arányában négyzetesen emelkedett: Az ágyékkötős, rosszul táplált zulu férfi hosszú munkanapja utolsó órájáig tétovázott, hogy megpróbálja-e lenyelni a követ és szökni. Egy szénfekete csődör volt az álma, fénylő, új szerszámmal.

Aki szökéssel próbálkozott, amióta az eszét tudta, elfogták vagy meghalt az őserdőben.

Amidőn beszolgáltatta a névtelen gyémántot, húsz font sterling különleges jutalmat kapott érte. A nemesebb mének ára a Kimberley-i piacon huszonnégy fontnál kezdődött, felszerszámozatlanul, mindenki tudta egész Dél-Afrikában.


Czérna Veron, a Pest városi kötélverő leánya árvaellátást kapott az Orsolyáknál, hímezni tanult, takarított, mosott és feladatokat készített módosabb társnői helyett.

Kinevezték a főváros legfiatalabb bíráját: elindult pályáján, mely a miénkkel olyan nagy erővel találkozott azután.

Egy balatonfelvidéki kőfejtőben látszólag magától hasadt a bazalt egy sötét, szálas férfi kalapácsa alatt – vulkáni kő, haránt irányban is tagolt, csak jó helyen kell megütni, s szabályos hexagon lesz. Kocka. Macskakő a főváros új útjaira.

Épült a Rózsa téren a Csacska Macska mulató. Vad Ágnes – aki felderíthetetlen vágyak, emlékek és egy felderíthető úr nyomán Baronesznek szólíttatta magát –, amikor e birodalmát megálmodta, tisztes intézményt akart, és jelentős hasznot; ezt az ellentmondást a sajátos kettős jellegű ház oldotta fel, ahogy elkészült. Küzdelmes bordélyházi ifjúság után érkezett a fővárosba a Baronesz, a felvidéki Bártfáról (neked Bardejov, Csehszlovákia), ahol egy dagadt ember, kinek malma volt Topolyán, fertelmeseket kívánt a lányoktól, s őt – nem tud másképp gondolni rá – szerette. Úgy halt meg, ahogy élt. Megtudta, hogy már csak hetei vannak hátra. Tört aranyba fektette a vagyonát, s szigorúan törvényesen a prostituáltra hagyta. A Baronesz úgy őrzi a hiteles bírósági, közjegyzői papírokat, mint a szeme fényét. S mint a tört aranyat. (A papirosok között a névváltoztatási okmánya, akkor még Csorba Erzsikének hívták.) „Nem ám azért”, mondta asztmásan lihegve a malmos, „hogy neked legyen. Hogy ezek ne találjanak örömet a halálomban. Mind azt lesi.” Fülig szaladt a szája a vigyortól: még a sírból is meg tudja tréfálni komiszul a rokonait.

A nő a temetést sem várta be, menekült. Budapesten azt valósította meg, amiről addig ábrándozott: egy családias házat, ahol nem kínlódnak majd a lányok és őt nem köszöntik ismerősként az urak. A kedvére való épületet a város szívében hamar megtalálta. Felvázolta a különleges elképzelését. Akkor építőmester után nézett, amíg a Keleti pályaudvar indóházában rálelt egy hazautazni készülő bosnyák pallérra és csapatára, kik jó fizetségért elvállalták, hogy átépítik az ingatlant. Az építőanyagot az asszony maga vásárolta meg. Alkudott, fitymált, élvezettel, mint akármelyik Hal téri kofa. Téglát, meszet, bársonytapétát, egy kicsit innen, egy kicsit onnan. Deszkát az emeleti belső fafolyosóhoz, üvegtáblákat a kávéházi terem fölé emelt kalitjához, ahol a külső irodája lesz. Egy olasz opera-mérnök is érkezett Bécsből egy hétre. A Guthjar és Müller ércgyárának Visegrádi utcai telepén megrendelt négy darab egyforma vasajtót, tátikával. Napi nettó bevételek bankjegykötegei lebegtek a szeme előtt, a tört arany, melybe a pénzét fektetendi, ha egyszer beindul az üzem. Jelentős összegre számított. A cselédbejáró: arasznyi vastag tölgy, lakattal. Egy megbízható ember, igen, az kell, a hátsó bejárathoz, gondolta magában, amikor a bosnyákok lerakták a társzekérről a négy vasajtót, és beemelték a helyére. Erős; hűséges ember. S akkor a légy sem szállhat keresztül itt.

Két hó elteltével eltűntek a ház elől a négyszarvú teknők, meszesláda, kavics, az utolsó deszkaszál. A bosnyákok elutaztak isten háta mögötti hegyeikbe. A Baronesz lakása az első emeleten volt. A hátulsó bejáratok a szomszéd udvarra nyíltak, s ő fizetett az átjárásért, önként. Az egész háztömbre kiterjedő csinosítás részeként folytonos csíkban új táblák kerültek mindkét frontra. Thonet-szék hatalmas rajza. A két szint között nagy kéz ujja mutatott a sarkon túl: a Sáfrán bútor termeit hirdette. Végül a Lipót utcai fronton, a szomszédos üzlet „üveg – tükör – porczellán” felírása mellett, az első és a második emelet között megjelent a Csacska Macska, Café Chantant cégére. Cirkalmas betűivel maga írta ki krétával egy fekete táblára hátul az udvar szekérkapujára, hogy felvétetik szakács és pincér, kasszírnő, ruhatáros, kézilány, takarítónő s kapus-mindenes.
Maga beszélgetett el minden jelentkezővel. Zenészt, táncosnőt, művészt, háziasszonykát személyesen verbuvált orfeumokból, kabarékból vagy akár az utcáról; megvolt hozzá az ismerete. Egy kurta hét elteltével már csak a kapus helye maradt betöltetlen.

A nyolcadik napon sötét férfi olvasta a táblát a Macska hátsó bejáratánál. Viseltes fekete öltönyt hordott, kobakkalapot, nem egészen fehér keménygallérral, nyakkendővel, mellénnyel és inggel; mindettől lehetett volna gyárimunkás, kocsis vagy bankszolga. Az egyszerű városi emberek öltözéke miben sem különbözött egymásétól, ahogy az egyszerű falusiaké sem. Előtte végignézegette a Kígyó utcában a Párisi udvar üveggel fedett belső bazársorát, tollast, vésnököt, kesztyűst és maradék-áruházat, Gersits és Kuhn vászonnemű lerakatát, a Sáfrán Bútor Áruházat. Végül megállt a Macska fényes kirakata előtt, s annak tükrében megvizsgálta magát. Felhúzta a bal vállát. Bicegőre fogta a járását és végigment a hosszú kirakat üvegtáblái előtt. Lejjebb eresztette kissé a vállát, hitelesebbre fogta bicegését, s végigment még egyszer. Megelégedetten bólintott, hátrament a szekérkapuhoz, és kétszer, határozottan megrángatta a kis harang húzóját. Fél órával később ő vette be a felvételi táblát.


A Váci körúton hangzott el a két szó: Kék Vér. A Nemzeti Kaszinó előtt állomásoztam, a valahai Nyulak szigetén, s egy Vay báró bérelte kocsimat állandóra. Előbb még egy kis csetepatét kellett végigcsinálnom egy sárga kockás nadrágjáról ismert piperkőc fiákeressel. A báró nem észlelte, hogy a bakon egyáltalán ül valaki, s a kocsin a legkényesebb választmányi ügyeket tárgyalta meg, kigolyózási javaslatot, törlést, elégtételt. S egy nap azt, hogy a Kék Vér nevű kő Amszterdamban a legkiválóbb hollandus gyémántcsiszoló mester kezébe került. Megrendelője az Ausztriai Házból való, s a magyar fővárosban fogja átvenni, saját palotájában, mely addig elkészül. Az ezredévi kiállítás nyári ünnepeire érkezik. Megfogta a képzeletemet a kő neve. Kalandos tervek érlelődtek az agyamban. Mindenesetre otthagyom a fiákerezést, ne emlékezzenek a pofámra arrafelé.

Ez volt az az év, amikor közben egy tót üvegestől megtanultam a nagykörúti építkezésen, hogy hogyan készít az ember kaleidoszkópot a maradék ablaküvegcsíkokból. Ácsok vidám szekercéi kopácsoltak a napfényben fürdő emeleten. Sváb lányok hordták teknőben a maltert, szoknyájuk ezer ránc, ingük fehér. Fekete kalapban, mellényben forgatta kanalát a kőműves, akinek keze alá hordtam a téglát. Ekkor készült el jelentős részben a világ, amelybe majd – egy másik időpontban – megérkezel. Emberek jártak a Nagykörúton: Soha nem látott szélességű úttestjét macskakő burkolja. (A macskának kilenc élete van, a mi köveinknek hét: ha megkopnak, fordítani lehet rajtuk, ötször. Ha a kocka hatodik lapja is elkopott majd, akkor a saját bazalt testükkel fogják fel a nekünk szánt halált.) Lovaskocsik hozták itt a téglát, az ajtó- és ablakkereteket a harmadik emelethez. Baloldalt jártak, üres utcákon térül tekfordultak. A két szélen a villámos vasúti sínei, egykocsis szögletes szerelvényekkel. Az útszéli fiatal fák tövét és az utat zsávolynadrágos, bajuszos ember locsolta. A Nagykörút felőlünk eső oldalán malmok álltak. A palánkok tövében járt a gyalognép: lajbis, keménykalapos, botos férfiak, harangszoknyás dámák.

Az egyesített főváros már büszkén felmutatta a világvárosi nagyságnak minden árnyoldalát. Három év alatt a fővárosban harminchat kasszabetörés történt.


Mint rendesen, a tényeknek más-más részét más-más emberek tudták. A decemberi napon, amelynek előestéjén a Bálvány utcai bútorraktár páncélszekrényét feltörték, a Váci körúton lakó Lápos óráséktől azzal búcsúzott a feltűnően jóképű barna hajú szobabérlőjük, hogy Bécsbe utazik, meglátogatja a jövendőbelijét. Megmutatta a leányka fényképét is. Vízkereszt éjén Bécsben felbontották a lipótvárosi Esterhazy Gasse egyik előkelő fehérneműboltjának pénzszekrényét, s a betörők szép zsákmánnyal távoztak. Dajka erről értesült.

A Lápos órás családja Vízkereszthöz két napra bécsi idilliumot ábrázoló képes kártyát kapott a császárvárosból a lakó üdvözletévei, melynek aláírása így szólt: Jankó Márton, p.f. 107. Bécs, Leopoldstadt. Az órás és neje ezt tudta. S a két esemény egyidejűsége csak utólag, további történések fényében nyert majd jelentőséget.

Kasszabetörések zajlottak Európa-szerte, járványszerűen. Dajka doktor temérdek időt töltött a hivatalában német és francia nyelvű nyomozati jelentések fölött, ábrákat, bűnjeleket tanulmányozott. Apró, mérnökien szabatos betűivel feljegyzéseket készített magának egy kis fekete zsebkönyvbe. Ahol a tetteseket elfogták, azokkal az esetekkel nem törődött.

Eszébe jutott egy kasszabetörő, aki egyszer bravúrosan csúszott ki a Délvidéken az osztrák–magyar rendőrség markából, és soha senki nem tudta meg, hogy kicsoda. Azóta nem hallatott magáról. Az életnek azokban a mélységeiben, ahol az ilyen urak élnek, minden megtörténhet; egy kocsmai késelés vetett véget a pályájának, fekszik egy levantei temető árkában elkaparva névtelenül, ahogyan élt, vagy talán Amerikát választotta. Nem állhatott ő a mostani esetek mögött.

Minden rendőr tudja, hogy a bűnöző előbb vagy utóbb otthagyja a kézjegyét a munkáján: minden bűnöző, ez olyan törvény, mint a kétszer kettő. A vizsgálóbíró erre várt.


Azon a héten, amikor Zárában összetalálkozom a kasszabetörő urakkal, idehaza áll már a Nyugati pályaudvar Eiffel-féle indócsarnoka, ugyanúgy, ahogy nemegyszer láttuk veled. Egy nyári éjszakán kétszer van éjfél Budapesten: tizenkettő után tizenhat perccel visszaigazítják az órákat nulla órára: életbe lép országszerte a közé-peurópai zónaidő. A helyi idő, amelyet óráink mutatnak, azóta egyhuzamban tizenhat perccel eltér a valóságostól.

A pesti Lipót utcán flangáló nőcskék (neked külső Váci utca) azt dúdolják már, hogy Nobel Alfréd svéd kémikus / Glicerint kevert kovával. Az Ezredév közeledik rohamléptekkel. Itt is volna már, a honfoglalás idejét kutató tudós tanárok szerint. Csak nem fejeződhetett be még az építkezések és az ünnepségek megannyi nagyszabású előkészülete. Az úgynevezett vezetők ezért úgy döntöttek, hogy a hét magyar törzs (mások szerint nyolc) bevonulását a Kárpát-medencébe áthelyezik visszamenőleg, és a következő esztendőre lesz ki az ezer év. Ami árulkodik a tisztviselők vakmerőségéről, de talán arról is, hagy az idő nem olyan primitív, egy irányban csordogáló folyadék, mint hinnők. Bevezetett intézmény már a Vad Baronesz kettős rendeltetésű Macskája a Lipót utca egyik sarkán; oda adtam találkozót kasszabetörő ismerőseimnek, a földszinti kávézó
nagytermébe. A Macska másik rendeltetéséről s a Baronesz álmairól, magáról a Baroneszről semmit sem tudok.


– Parancs! – Suk közrendőr feszes vigyázzban áll az irodaajtó mellett.

E napra a kettős főváros területén minden erőszakos bűncselekmény felderítése a nemrégiben kinevezett különleges vizsgálóbíró, Dajka doktor hatáskörébe tartozik. Gyilkosság, betörés, rablás. Ezen kívül belátása szerint járhat el olyan ügyekben, amelyek megzavarhatnák a Nyári Ünnepségek fényét.

Egész halom régi s újabb iratot hozat fel a rendőrrel az irattárból.

Késő délutánig gubbaszt a papírok fölött, akkor elsétál a frissen megnyitott Oktogonra, a Nicoletti-féle kávéházba, ahol incognito elüldögél estig, míg razzia-időre újra szólítja az önként vállalt kötelesség. Sok időt tölt a város legkülönbözőbb nyilvános helyein; szereti, s közben azzal nyugtatja a lelkiismeretét, hogy ez szükséges a munkájához. Mindig mindenhol nyitva a szeme, mindent észrevesz; s igyekszik rajta tartani kezét a növekvő nagyváros ütőerén.

A kávézó teraszán szívja szivarját a langy nyárestében, amikor a porköpenyes-porszemüveges automobilista lekanyarodik az Erzsébet körútról puffogva-zörögve, s begurul egyenesen a törzskávéháza elé. Az úri közönség tapsol-ünnepel s pezsgőt bontat a pezsgőgyáros sportsman tiszteletére, ki nagy gaudium közepette számol be utazása viszontagságairól, attól fogva, hogy a Népligetből útra kelt (neked: Városliget). A vizsgálóbíró hallgatja az egyhengeres, Mercedes-Benz mintájú automobil kalandjait, az incidenst a sarki rendőrrel, s elgondolkodik: vajon nem fog-e még gondot okozni a rendőrségnek az újsütetű, ló nélküli kocsi. Nem sejtheti, hogy e robbanómotoros rendszerű járművek egy-két kurta emberöltőn belül akkora szerepet vállalnak a népesség-egyensúly fenntartásában, aminőt a bolygó méretű közvetlen emberáldozatok szertartásai sem (Első, Második Világháború); egész ipar támad körötte, s a Kis Kovács pusztán az így elért lakosságcsökkenés optikai dokumentálásából tisztesen megélhet, gyerekestől. A Nicoletti akkor a Savoy névre hallgat majd, s csudák-csudája, még étteremként működik.

Dajkát hamar utoléri a saját feladata: megérkezik a rendőrségi szolga az első részletesebb jelentéssei Zárából, melyet egyenesen a doktor nevére küldött Gioielli kapitány, az ottani kolléga, kitűnő szemű rendőr és személyes jó barát.

A zárai esetet az első hír óta ideiglenesen besorolta magában az európai kasszabetörés járványba. Itt azonban kétségtelenül valami rendkívüli történt A betörőket most sem látta senki ember fia, ám szemlátomást megzavarta őket a városi vagyonőr közeledése. A Magyar–Olasz Hitelbank páncélszekrényét két nappal korábban újfajta Wiese–Wertheim-féle kasszára cserélték, s ez váratlan nehézség elé állította a kasszabetörőket. A félig megbontott mackó mellett otthagyták a teljes edzett acél szerszámkészletet. Gioielli jelentése leltárszerűen, részletesen ismerteti az egyes darabokat, a betörés módját és a kihallgatási jegyzőkönyvet. A nyomok négy ember jelenlétéről árulkodnak, a módszer hagyományos európai.

Dajka elidőzik a vagyonőr tanúvallomásának azon szakasza fölött, mely szerint a behatolás felfedezése előtt egy vékony idegennel találkozott, akit sem azelőtt, sem azóta Zárában nem látott. E ténynek önmagában természetesen nincs jelentősége: évente kétezer hajó fordul meg a kikötőben. Ám az ismeretlen kétségtelen szándékossággal úgy helyezkedett, hogy az ábrázatát ő ne láthassa. Illatos, vékony szivart szítt. Viseltes kék csíkos tengerésztrikó volt rajt, közönséges öltözék a dokkok táján, kalap, s zakójának gallérját felhajtva hordta. Egy szót nem beszéltek, semmiféle nyelven. Az őr utólag valószínűnek látja, hogy az azonosítatlan egyén feltartóztatni kívánta őt. Végül megkockáztatja a feltevést, hogy az ismeretlennek a járása egészen fiatal embert sejtetett.

Érdekességet ád az eseménynek, hogy az újonnan beállított pénzszekrényt még nem vette használatba a bank: üresen állt, s a helyiség másik sarkában jelentős értékeket őrzött a régebbi kassza: ezek érintetlenek.

S amikor ideér az olvasásban a vizsgálóbíró, csak mered a jelentésre, nem veszi észre, hogy szivarja hüvelyknyi hamut növesztett a jobb kezében, mindjárt lehullik, és összeszennyezi a ruházatát. Négy ember; az új szekrény, akár üresen, a legújabb. Megvan a banda kézjegye, amelyre várt. Itt volt mindvégig az orra előtt, épp hogy ki nem verte a szemét. S a befejezetlen eset nyomán egyszer csak összeáll fejében a feladvány egyik része.

Attól kezdve, hogy tudja, mit keres, szembeszökőek a jelek.

A pihenésnek harangoztak. Nem bajlódik konflis keresésével, gyalog siet a kapitányságig, s előhozatja az aktakupacot újra. Két jelentéktelen balkáni betörést rögtön kihagy, a többi megoldatlan esetből táblázatot készít a zsebkönyve kettős oldalán. Helyszín, időpont, a behatolás és a bontás módja, a kasszák fajtája. A következő rubrikához külföldi menetrendekre van szüksége, nagy nehezen Sukkal meghozatja ezeket az ÁllamvasutaktóI. Szentpétervár, Kőnigsberg (neked: Lenin- és Kalinyingrád, CCCP), Bukarest, Nagyvárad, Belgrád, Konstantinápoly (neked: Isztambul), München, Hamburg, Prága, Budapest, Bécs. Csak a hálókocsis nemzetközi expresszvonatokat nézi. Nem azért lesz nemzetközi kasszabetörő valaki, hogy kofavonaton bumlizzon. A távolságok és időpontok mindenütt egyeznek: lehetséges, hogy egyetlen, rendkívül eredményes nemzetközi kasszabetörő banda rejlik a földrész megoldatlan esetei mögött. Mindjárt elsőnek minket tüntettek ki figyelmükkel.

S a kézjegy:
Újvilág utca: tolvajkulccsal felnyitott ajtó, gondos tiszta munka, alapos takarítás, semmi nyom. Bálvány utca: falbontás, tolvajkulcs, tiszta munka, semmi nyom.
Újvilág utca: százezer forintnyi készpénz, értékpapírok.
Bálvány utca: üres páncélszekrény.

A sorozatba illeszkedő külföldi esetek mindegyikében: Egy: hibátlan szakmunka. Kettő: gondos takarítás, semmi forgács, semmi cigarettavég, sem hamu a szekrényfalból. Az eredmény szélsőségesen szeszélyes. A felderítésük hiányos – pontosabban egyoldalú. Egyrészt mintha találomra mennének. De: a páncél maga mindig a legújabb, a legnehezebben feltörhető. Minthogyha a műszaki feladat kihívása, a sportteljesítmény vonzaná őket. A kezdetek és a cél Zárában is hasonlóak voltak, de ez egyszer a mackó kifogott rajtuk, fel sem nyitották, kifutottak az időből és fejvesztve menekültek. Otthagyták a rendetlenséget, az elsőosztályú szerszámaikat, s a fémporban, hamuban a négy különféle lábnyomot. A könnyebben nyitható kasszához hozzá sem nyúltak.

A kevés adat alapján sokat tud ezekről a sikeres betörőkről; s meglehetős biztonsággal úgy érzi, hogy számíthat rájuk: a Nyári Ünnepségekre ismét ellátogatnak hozzánk.

Kártyákra rendezi, amit tud a négy emberről. A rovatok legnagyobb része egyelőre üresen marad. Név, személyleírás, nemzetiség, életkor, vallás, nyelvismeret, különleges ismertetőjegyek, bűnügy, kedvenc módszer, kézjegy, megjegyzés. A kártyákat egy tágas cipődobozba rakja, melynek tetején egy szó áll: Album. Hely van még benn bőven. A Dajka doktor későbbi nagy találmánya, amely megváltoztatja majd a bűnüldözés történetét, a megfoghatatlan kasszabetyárok kergetése révén ölt határozott formát.

Még ezen a napon levelezésbe kezd az összes magyarországi és ausztriai börtönökkel, rendőrkapitányságokkal és más letartóztatási helyekkel, valamint a külföld nagyvárosainak rendőrkapitányaival, kik többnyire személyes ismerősei. Adatokat, arcmásokat kér az ismert rovott múltúakról.

Egyidejűleg a két budapesti eset alapján Európa-szerte körözést rendel el ismeretlen tettesek ellen, a meglévő kevés adattal. Ettől csak annyit vár, hogy újabb tényekre s összefüggésekre deríthet fényt.