MacskakőRészlet a regényből

Az induló razzia a Szirmay grófnő Só téri házában. Betörtek délután, és ezüstöket loptak. A bejelentést bizonyos Hlavnyay, házmester tette. A doktor személyesen tart szemlét két rendőrrel. Ellentmondó nyomokra akadnak: a benyitás eszköze álkulcs és feszítővas, gyakorlott bűnözőre valló hatékony munka folyt. A lakásban azután pancser dúlás, fölös rongálás és felforgatás. A grófnő, ki Karlsbadba utazott fürdőkre, időlegesen lezárta a Só téri lakást. Vegyünk fel minden adatot, utasítja beosztottait Dajka, az összes alkalmazottét is. Gondoskodik róla, hogy egy hátrahagyott osztag a helyszínt felderítse, a nyomokat biztosítsa, s valahányszor csak lehet, in natura a kapitányságra juttassa. Ő maga tovább indul a razziával, hosszú este várja.

Mindjárt kezdetnek a Vámház, Múzeum, Károly és Váci körúton végighaladva a nyílt utca során tizenhét egyént kényszerül előállítani kéregetés miatt. A Rottenbiller utcában a járdán diktálja Martonnak a jelentésbe, hetedszer: az utca teljes elkészülte s megnyitása óta a Hajléktalanok Menhelye alkalmatlan itt.
Ezen a hétköznapi estén a törvény betűje szerint is túlzsúfolt lakásokat veszik górcső alá a város nyomorszállásain. A külső Lipótváros a kezdet. Szél indul a Duna felől.

Megállok s bámészkodom a rakparti lépcsőkre le, hol vaspántos gerendák hevernek a kikötött uszályok felett, végüket hegyesre faragták, odahajított maroknyi ceruza, várja az órjás-nebulók ügyetlen ujjacskáinak első markolását, tejfogaik lapátjának rágicsálását a behemót-iskolában. Hosszú cseréptetős raktárak. Az ég alatt nagy szürke ponyvákon keresztül varázsalakokat rajzolnak a ládák, hordók, gerendák, ajtó- és ablakkeretek. A hatalmasra nőtt félmilliós városnak félszere, éléskamrája, padlása és pincéje ez a parti raksáv.

Eső csepereg váratlanul, majd abba is marad.

Matrózok csíkos trikóban. Könyv- és papírüzlet hirdetés egy uszályhajón. Kötéltekercsek nyers fonata. Távoli kikötők szaga, kötél, lánc és csomó, emberek - török furulyák, csörgődobok egy zizzenetre a fülemben. Ezalatt csaknem elinalt a zsákmányom, úgy elrévedtem.

Loholok, amerre sejtem őket. Az Országház térnél (Kossuth), a Váci körút felé. Üres telkek, korhatag fakerítések. A régi, földszintes Pest házikói, a szállásom földbe bújt épülete, piros postaláda, fakapu, kocsmacégér. Be az új Országház mögé.

Újra a szél. A Hajós utca sarkán francia, orosz és német nyelvek tanítását hirdeti a Berlitz School of Languages. Fiatal fák emelik fejüket külön-külön vaskalitkában a Szép Ilonára vivő lóvasút sínpárja mellett: új fák, új utak, új házak várják a holnapi város lakóit: téged, mondjuk, Imolát. Sötétedik. A férfi megáll a lóvasút végállomásánál. A Buborék megrázza a fejét, s tovább indulnak gyalog.

Sötétedik. Jár a razzia telepről telepre. Az Erdélyi utcai zugok. A régi Százházak maradványai a Bem utcában. Egy Zápolya utcai tízszeres háztulajdonos birodalma a Gyapjúmosoda mögött. Egyszerre nem kerülhet sor minden gazember pénzeszsákra, mondja fásultan a doktor, annyit mi nem tudunk járni egy este. Két földszintes ház: nyolcvankét nyomortanya. A tőkepénzes kilenc koronát kér egy zugolyért, ennyit nyomorú bérlője csak ágyrajárók révén tud összeszedni, s a tanya népsűrűsége, miként az első vizű gyémánt ára, mértani haladvány szerint nő. A háziúr pedig az eresz alját is bedeszkáztatta s kiadta már. A doktor elöl megy, s nem húzza el az orrát.

A Nyugati pályaudvar indóházánál támad fel bennem a setét sejtelem, hogy hová tartanak. S nyomukban a nő. Szemközt zavartalan kilátás Budáig, hol egy szem szárnyas kastély koronázza a dombokat. A gazdák tejegyesületének bejáratát lehúzott vasredőny fedi. A Lipót körút északi oldalán ballagnak tovább. A leány nem is sejti, hogy mi zajlik a szó szoros értelmében a háta megett.

A fejemet se fordítom jobb fele, úgy sétálok el az utcatorkolat mellett, amikor befordultak. Hátrábbmaradhatok, a nőnek sem szabad meglátnia: a hatodik érzékem azt súgja, hogy ez még fontos lehet egyszer. (Pontatlan súgó, arról nem neszez, hogy az az egyszer még ugyanezen az éjszakán bekövetkezik.)

Amerre a szem ellát, hengermalmok, gőzmalmok, sörfőzdék és gabonacsarnokok emelkednek a befejezetlen Nagykörút két oldalán, távolabb, a hátsó utcákon gyárkémények sötét csonkjai feketéllenek fel az estében: a városrész nem sejti az építkezési láz közepén, hogy végül úri negyed lesz belőle, avagy gyárkerület.

Nem kell a kapuig követnem őket. Lehet, hogy most hullik vízbe a gondosan előkészített mesterbetörés. Nagy ég, mondom magamban, mi lesz ebből? Az igazság az, persze, hogy nem nehéz megjósolni.

Visz a lábam, az alsó rakpart felé csurogok a kocsiút meneteles lehajtóján, raktárak sorjázó sátortetői közé. Nyitott dereglyékről hosszú pallók vezetnek ki. pihenés nélkül folyik az estében a rakodás. Az úton nagy raklapú, tele kerekes kocsi. Szekérnyi üvegtáblákat támasztanak fakeretre nagy óvatosan bőrkötényes emberek. Kúpos rétegekben simul kétfelől odalent az uszály deszkazsindelyes fedele, rakománya bazalt, fa, réz, üveg és tégla.

Ez a rakpart-darab a Város kapuja, melyen át az épülő körutak és sugárutak, bérpaloták és mészárszékek, börtönök, gyárak, kocsiszínek, panziók, színházak, mulatók és Grand Hotelek dirib-darabonként megérkeznek a városba.

Napszámosok jönnek szembe az egykerekű, hosszú téglástalyigákkal, hangyasorban. A sor vége a víz felett egyensúlyoz a pallón. Fehér az ingük-gatyájuk, fekete pont a fej, fordított felkiáltójelként harsan a leszálló sötétben. Arcukon cipelik a fáradtság terhet, amint baktatnak föl a világos iszap rétegében: kocsik, emberek hordták föl a víztől az út kövére. Egymás fölött keresztbe-kasul átnyomtatott kerékvágások vetnek útvesztő mintázatot a kőkockák szabályos hálózatára. A százmilliónyi gúlába, kockába rakott tégla útvesztőjében utak vezetnek erre-arra, pallók az egyik gúla tetejéről a másikra, az utcácskák között tér, őrbódé, újabb városnegyednyi sikátor rengeteg, messze a fejem fölé ér, nem látok ki.

Hosszan kotrom lábbelimről a megfehérült sarat, amint a Lipót körút felé tartok újra, a száraz kövezet képviselte civilizációba. Fütyürészve, elgondolkodón baktatok a szállásom felé. Ott változom úriemberré, szmokingot, lakkcipőt öltök, szárnyas gallért. Ma este a Macskában kell lennem. A mindennél fontosabb dolgom.

Teljes a sötétség. A hűvös szél fuvallatai a folyam felől egymásba érnek. A három hét Afrikának Budapesten most már vége lesz.

A razzia a Köztemető úti szükséglakásoknál jár. S itt még egyszer elsötétül a doktor homloka. Parányi fülkék sorakoznak, tucatnyi ember él egyben-egyben. Estére otthon már mindenik, s látható: olyik ágyban épp hárman hálnak. A vizsgálóbíró szemét az emberi testek párolgása csípi, füst marja. S még most nyáron könnyebb az élet.

Hogy a kör bezáródjék: itt a háziúr maga a főváros, hova a rendőr jelentései beérkeznek. Dajka valamennyi felfedett túlzsúfolt hajlékot jelenti majd reggel, a kilakoltatásról intézkedni, hála Istennek, nem az ő dolga.

- Ha elférnének a nappali szobámban.

Egy bűzös pincegádorban két süvölvény várja őrizet alatt. Kertészkést találtak náluk, csak önvédelemre szolgál. Az ismert történet: két toprongyos öltözék, két szembe húzott, egyforma kajla kalap alatt két egyforma pisze orr. Falusi fiúk, a holnap fővárosi lakossága. Érkezés után hamar elfogyott a pénzük. Olyankor következik a hónapos ágy, majd a padlásszoba. Ezek túljutottak már minden fokon, s az utcára hajíttattak. Nem követtek el semmit. Be kell szállíttatni őket csavargásért. Jól ismeri ezt az emberfajtát, melyből a bűnöző még csak leszen. A dologházban tanítják ki majd a valódi gonosztevők.

A nyomozók összegyűjtöttek innen-onnan tizennégy különféle kicsiny csirkefogót: rabkocsiba zárják. Dajka a legszívesebben szélesre tárná a kétlovas szekér rácsajtaját, és szélnek eresztené mind egy szálig. Elindítja őket a tolonc felé. Hatalmasat sóhajt: a razzia végre továbbindulhat a belső városrészek irányában, mint friss levegőre, úgy vágyik most az orpheumok tájára, hol nincs dolga tömegszállásokkal, csak gyilkosok, rablók és ringyók várják.