Lengyel Péter - Merényi Endre: Búcsú két szólamban

(Paripacska - Didkó - Jeles évek - Mint hulla a hulla - Élő népművészet - Tejszín fagylalt - A strigók - Jampampuli - Szemzugredők - Egy haiku - Lánctalpak - Hó fehér, kő kemény - Jó.)

- Ad dide ad didit! - mormolja ütemre Kis Kovács, a leendő fényképész parlandóban - a dallam csak távoli sejtelem. Az újlaki búcsú évében vagyunk, Kovács ekkor lép be a történetünkbe. Elmúltak az égető pénzgondjai. Delet kongat az Újlaki templom harangja. A kezében forgatja a kaleidoszkópomat. Porfelhőben megérkezik a hegyi busz. Sután forgolódik a Szépvölgy utcán (neked: Szépvölgyi út, ahol rendőrök és cigányok háborúja kezdődött egy nap Dajka bíró vezényletével). A várakozók fellépdelnek, a sofőr kiszáll, és a derekát nyújtogatja. Beletelik majd némi időbe, míg visszaindul. A Császárék trafikjában Csita a Tabányi-féle tánczenekart hallgatja, nyitott ablaknál. Szünetjel zúdul végig a téren, mint a Duna zöldárja, háromszor. Anyósnyelvek gördülnek ki piros rikoltással. Papírtrombiták hívnak a diadalra. Vattacukor, törökméz, gépolaj és por szaga elegyedik a légben. Könnyű a kaleidoszkóp, sima. Meseországot lát Kis Kovács, gyémánt gúnyával és emberevő óriással, smaragd palotával, aranyszőrű paripacskát. Hűvös a karton fogása, tapadós a hajtogató papír, sejtelmesen zörögdél.

(1.)

- Húsz fillér a didi! - A kaleidoszkóp csodája a dalnak csak a szavait hívja elő - mutálnak a fiúk, akik látták már az artista-műsort. Kovács meg én ezután fogjuk meghallani, a kétórai mozielőadáson (attól fogva pedig évtizedeken át kerestem majd az eredeti szövegét). Ezt a dalt mormolássza, fütyüli, szavalja az utca azon a nyáron. Node énnaddiddit /Oddanema/ Domm.

A moziban Kis Kovács a kurtaszoknyás nő táncát fogja nézni az óriásxilofon billentyűin, a mellét, amint ing ring szemtelenül a blúz alatt. Először találkozik az ágyékában támadó zűrzavaros, édes bizsergéssel. Didkó, gondolja majd. Eszébe jut, hogy a Bárán nevű gyerek ájultan csúszott a székek alá, amikor embert kínoztak egy cseh partizánfilmben. És mindjárt arra gondol, hogy ő ennek a lánynak a didkójától fog elájulni először életében.

(2.) 

A búcsú napja. Együtt töltöttük el azután új barátommal, estig. Végre volt munkám, lesz mit ennem. Volt munkája neki is, lesz pénze estére. Hallgattunk hangszóródalt és dúdoltunk flaszter éneket. Befogtuk magunkat a körhintába. Tejszín fagylaltot vettünk a két kis öregasszony cukrászdájában a piacnál. Néztük a brancsot, ahogy bikáznak, fociznak az Uszály utca sarkán. Artistaműsort láttunk az Újlaki moziban. Addide, szólt a xilofon. Lóversenyre mentünk. Virslit ettünk. Dodzsemeztünk az angolparkban. Este Európa legnagyobb terén a Füstös Frunyó táncolt, s néztük. A Kicsi szétszedte a zöld-ezüst csövecskét, hogy megértse. Érthetetlen dolog történt a szervezetével.

(3.) 

Addigra már mögöttünk volt a Haller tér. Kérdezd meg a cirkuszosokat, hogy mi az a Haller tér, majd ők megmondják. A magyar cirkusz Mohácsa. Utóbb előre menekültem majd, a mélybe. Már e percben húszezer ember dolgozik Pentelén. Olyan kor jött itt most, amikor épp a behemót építkezés legközepében lehetett elkerülni, hogy számon tartsanak, az Ezres Barakkban, a Lepra és a Késdobáló névre hallgató kocsmákban, sár, pia, kurvák között. Csak nem volt szabad segédmunkásnál többre vinni. Egy napsugaras hétfői délután egyszerre ott álltunk munka és lakás nélkül mind a hárman. Pontosabban mind a négyen, a Vasember is. Nekiláttunk, hogy, ki ki a maga módján, elvackolódjunk az új világban. A búcsú napja előtti pénteken sorra jártam a papírboltokat. Hajtogató papírt vettem, élénkzöld ívekben, ezüstpapírt. Színes, tompa üvegcserepeket gyűjtöttem a szódagyár alatt a Lukács Fürdőnél. A Kecske-hegyen ablakot üvegeztek, ott összeszedtem a szemétből a tábla széléről levágott csíkokat.

(4.) 

Szombaton háromoldalú üveghasábokat állítottam össze, ahogy egy morgós, drága üveges tóttól tanultam egykor. Körbeburkoltam kartoncsővel, kívül sztaniollal és hajtogató papírral. Este megkerestem a körhintást. Mutattam az ötven kaleidoszkópomat. Ki fogja ezt árulni?, kérdezte Lakatos. Maga, mondtam, felesbe. Cserébe fölvesz.

Kovács magányos volt azon a nyáron, a brancs külső szélén tekergett, a város friss szerelmese, tavasszal költöztek Óbudára az anyjával Kunadacsról. Lemucsaizták az iskolában.

Jókor reggel kint voltam a Szépvölgy utcában kirakodni, felszerelni.

(5.) 

A Kis Kovács arra a gondolatra ébredt, hogy valamit akart ma, valami sejtelmeset, izgalmasat. Az éjszaka ő kapuzott, de nem volt álmos, megszokta. Megvan! Este az utcán találkozott a Füstös Frunyóval a Dereglyéből. Ki akarok menni az utcabálra, mondta amaz. Ha le tudok lépni valahogy. Nem jössz? Frunyó tizenkilenc éves, katona, és most őt hívta. Ott akar lenni, naná, de ahhoz pénz kell.

Fölfütyült a Kenyérért. Kereke rampam pampam pam pa márisabba dutattó, vakszöveg Bárántól (ad notam: In the Mood, a brancs korábbi füttyjelét egy kettő eltanulták a környékbeli kissrácok, és folyton kibolondították az embert). Nyolc órakor már laza kültelki léptekkel megjelentek a körhintánál az Uszály utcaiak. Lakatos úr minden külvárosban személyesen ismerte a terep kiskorú urait. Itt a Nagy Kováccsal tárgyalt. (Néztem a fáradt szemét, borostás fizimiskáját, az aprószálkás zakó kidagadó zsebét, s Ferke jutott eszembe, volt mutatványos testvérem, cigány nevén Kodel. Nem él már, a Sastaras vajda egykori törzsének felével, gyerekestül, öregemberestül beterelték egy zuhanyrózsa alá, de nem víz jött fölülről. Kuli, a maradéka, az övé és a fürge combú Líliáé, megvan - időnként jön, mesél.) Felveszi a bandát hintát tolni, mondta Lakatos, délelőttre. Itt ma még a Tímár utcaiak is előkerülhetnek.

(6.) 

Aki hármat tolja, egyre felülhet. A Kicsi nem körhintázott. „Tessék majd kifizetni". Erre az öreg átküldte: segítsen nekem, amit kell. S ezzel a mozzanattal történt meg, amitől átváltozik majd az egész élete. Én viszem el délután az Újlakiba.

Fél kilencre menetrendszerűen megérkeztek a Tímár utcaiak. Méregette egymást a két banda, mint szomszéd zsoldosok. A Főorvos nem tudta, hogy hova nézzen. Lakatos a Törpekirállyal tárgyalt, aki a bunyós Kajnerhez járt le a Tanuló utcába. Mír, adta a tenyerét aztán Nagykov, nagy mir. Szent a béke. A Kenyér vigyorgott.

(7.) 

Hogy a szavamat egymásba ne öltsem: A legfenekén járunk a kurta, de mély történelmi korszaknak, melyet utóbb elneveztek majd egy nagybajszos külföldi politikusról. Vannak évek, jeles évek a történetben, amelyek fontosabbak mint a többi. Az egy regényben, amelyben élünk a kezdetektől. A jeles esztendő: őszből, tavaszból, nyárból és télből tevődik össze, látszólag úgy, mint a közönséges. Valójában: kiemelkedik a hol lomha, hol fürge járású időből, felszikrázik - prizma, nem négy lapja van, hanem négyezer négy, körülbelül -, magába szívja köztes gyalogos évek kenyéranyagát. Csodálatos év - annus mirabilis -, mondtuk rá hajdanán. Kilépnek medrükből a patakok, s nyugtalanság árad el az erdőn. Új ösvényen járnak itatóra az apróvadak, hirtelen ezerszám útra kelnek dél felé, s a nagy folyamba dőlve lelik halálukat. Irányt változtatnak az őszi szelek, erdőket csavarnak ki a földből tövestül, kétfarkú üstökös kószál a nyugati egen, s a repülők és csatahajók tucat-szám tűnnek el a Bermuda-háromszögben. Évek, melyekben összesűrűsödik a téridő szövedéke, hosszú csönd és mozdu-latlanság után három dolog történik egyszerre, négy, melyek hosszú időre megszabják az események menetét.

(8.) 

Veres eső hullong, béka, rák, más rusnyaság es a mennyekbül, s megbolondulnak a tizenhat bites számítógépek programjai. Csodálatos évek és nyomorúságos évek: anni miserabiles. Ilyen a török rabmenetének éve, ugyanaz, midőn az Oszmán Birodalom keleten a legmesszebb terjeszkedett. A Csacska Macska mulató éve, áthelyezett magyar Ezredév, midőn akik összetartoznak, megtalálják egymást. S talán, talán tán, az ilyet csak visszanézve látjuk, az idei év - amikor mondom. Ilyen az Újlaki Búcsú Éve is: a lakásbejelentő totem-állattá változik, s rossz zsuzsu, ha valakinek nincsen.

(9.) 

Amikor ott szerelek, kikiáltóskodom, kezelem a gramofont, pénzt szedek. Tolom a körhintát. A Kicsi épp elém fogta be magát a fakerék küllőjéhez. Kis híján szomszédok vagyunk az utcában, derült ki. A munka hamar közel hoz. Még nem használnak villanymotort. Nem építenek mikrofont se az íróasztal alá, víztelen sötétkamrát a telefonközpontba. A gazdasági fejlődés adott fokán olcsóbb az ember, ez olyan év.

(10.) 

Fél tízkor indítottuk az első menetet. Olyan nap. Asszonyálmok úsznak csipkefüggönyös ablakok megett fess mérnökökről. Festett bajszú lompos alakok kajtatnak nők után már délelőtt a hamva vesztett Nagykörúton. Elegyesen keveredik a megmaradt ország a forradalmi újjal, akár az Alsó Erdősoron (majd mindjárt).

„Szénát hordanak a szekerek!", vidám férfihang recsegett az árboc tetejéről. Elnyomta a faszerkezet nyikorgását. Hallgattam: kalászok, feketeföld, arra, ahol Ázsia Európával találkozik, csernozjom (minden iskolás gyerek megtanulta a szót, pontosan, s nem tanulta meg helyette, hogy Mint hulla a hulla! veszett a pogány). Szekér bakja, szénaillat, fák alatt hulló levelek, estére meg- (lent) jö- (feljebb)vöööő (fent) töb-bes-szá-mú Hid- deg-gek. Hiába az ész szava, hogy a behízelgő dallam nem egyéb, mint a ránk települt ázsiai erőszak csiganyálas oldala, szerettem az idegen kultúrával lüktető zenés klapanciát. A létezőnek volna ilyen irdatlan hatalma a sóvár lélek fölött?

(11.) 

Csengett a kolomp. A vendégeink kiszálltak, újak jöttek. Kereplők cserregtek. Fakanál csattant, lányok sivítottak. Beszedtem az ötven filléreket. Huppantak a rongylabdák, zörögtek a konzervdobozok. Délig leszek, délig lesz Kovács Dani is. Néztem a rivalgó búcsút. Énekeltem a Széna szekér dalt. (Különös: az ország szabad szemmel láthatóan rohan a vég felé, minden épeszű ember megmondhatja már - és én jól érzem magam. Egyébiránt úgy hiszem, egy ország nem húzza le a redőnyt, mint egy rossz kóceráj, még ma sem húzta le, amikorra ide értünk a mesélésben.) Énekeltem a Julcsa dalt. Gyere le a trafóházba. Ezer voltot vezetek be a picsádba. (Ad notam: Ha kimegyen a piacra.) A tavalyi - elmaradott és agrár - országban még úgy szólt: Lúdnyak is, meg libagége, /Julcsa, lábad között lesz a vége. Mára országiparosító mámorban alkotta meg a nép lelke az újat, gyalogos rímmel: Lesz belőle forgómotor, generátor, /Jul-csa! Inota lesz a picsádból (alumíniumkohó, húszezer tonna egalizált nyers alumínium, ötvözetlen hengerlési és sajtolási tuskó).

(12.) 

Olyan a nyár. Dalok és dalok, és megint dalok. Dalban ragyogtak ránk a balkáni csillagok. De a Volga visszavárt. Virág-zott a rózsa, zúgtak paha-ta-kók. Zúgtak a fémek az önn-tőő-dééébbenn. Zúgva szállt a győzelmi zászló. (Anya-nyelvünk bő szókincséből kitüntető szerep jutott a zúg igének, statistice. A nagy Sigismund követői mondhatnák meg, hogy mit hivatott pótolni az ilyesmi.) Lila orgonák lombja dúslott. Amerika, csodálatos világ! a csasztuska idegen műfajában. És a másik: az aszfaltköltészet változatai a világ épp népszerű dallamaira. Dalok és költemények az élő népművészetben. Pingvin boci, jampampuli. Kereke rampam pampam pam pa máris-abba dutattó. Kint lakikka Tercsi néni Pestújhelyen. Vigyázz Dzsoni, jön a hekus, /Kapd a szajrét marokra. Keleti és nyugati dalok, a még és a már vaskos valóságban keveredtek utcáinkon, az uralom hézagos volt.

(13.) 

Mesélj, mesélj, mesélj, /Te röpke szellő, /A nagy világról. Átéléssel hallgatjuk hétköznap és ünnepnap, gyűlésen, iskolában ez idegen operettdalt; az ismerősei nem mesélnek senki ember fiának, már rég csak a röpkébb szellők járnak ki s be az ország határán. (Meg fockározó-emberek, aki rugdosni tud, az kivételes állampolgár-osztályba tartozik.)

(14.) 

Vaknemlátott préripusztán, dúdolom (ad notam: I just came from Alabama. Ezt itt tudtam meg, a Biblia Övezetben, most. Eljutottam Amerikába. A nemzetközi társaság lehetséges dalait a legkisebb közös nevező határozta meg. Odatúl, a szivárvány felett; O máj darling, Klementájn. S egyszerre: Vaknemlátott préripusztán villamos üget. Az Újlaki Búcsú úgy tartozik ide, hogy ezeket a dalokat akkor tanulja Európa, a Második Nagy Szervezett Öldöklés után. Nem helyezték át az országot, itt maradtunk Európa közepén.

A rendelet ugyan tán megvolt rá. Mire te megláttad a hazádat, csak magasabb döntésre várt, hogy mikor kérjék felvételét a Harmadik Világba.)

(15.) 

Öregszel, Józsi, nyekkent a megafon, férfihangon. Az évjárat nem kedvezett a nőiesség előretolulásának.

Vannak dalaink: bezengik-lengik az életünket. Maruszja párja, a halászlegény. Akármeddig sorolhatnám. Szépen kerestem, keresett a Kicsi is. A nyárvég pogány ünnepe, az Új Kenyéré, Szent István első királyunké, a friss al-kotmányé, és vasárnap - mind egyszerre. Ó, Dzsozef, Dzsozef! /Hogy véled mennyi baj!

Tömpe orrú Renault taxi áll meg a járdánál, kiszáll Füstös Frunyó, még meleg rajta a katonaruha. Egyenesen odajön hozzám. Mesél lélekszakadva. El fog menni este az utcabálra. Lelépett, őrségből. Ha meggondolom: nyílt parancsmegtagadás, az őrszolgálat veszélyeztetése - lenyűgöző a nyugalma. Mutatom neki, hogy mi itt a dolgom. Vagy egy órát eltart még. A két kis öregasszony cukrászdája jut eszembe a piacnál, függönyös hűvös helyiség.

(16.) 

A következő kör után át kellett mennem a céllövöldéhez. Ráhagytam a Kicsire, hogy szedje be a pénzt.

Akkor, már hamar, elverte a tizenkettőt az Újlaki templom harangja. A rádióból nem szólt harang, eltörölték. A századokat a nándorfehérvári csatától, amióta értünk harangoznak delente Európában (ha igaz - e szerint húztam ki magamat déli harangszókor. Más források szerint a pápának nem volt serege, marhája, gabonája, helyette nyújtotta a harangszót - s így végül mégis. Ben trovato, talál. Az otthonát, szokásait minden ember védi, s hajlamos áldozni érte. S ha a muzulmán világ mai határait nézzük: nem is hiába). Adni akartam valamit új barátomnak, s a zöld-ezüst csövet választottam.

(17.) 

Végigtöltögetem még a légpuskákat, felállítom a lenyaklott céltáblákat. Rongylabdákat kotrok össze. Végeztem. Mehetek, amerre a szemem lát. Nem szeretem, ha megmondják, hogy mikor mit tehetek, így itt maradok. Leülök egy rossz autógumira a Császár féle trafik tövében. Rejtvényt fejtek. Tavasszal kell a szerelem.

A társaskocsi már indul vissza a hegyre. Magamba szívom a hangok szagok bárdolatlan kavargását. Kovács a karton csövecskét forgatja, csodákat-rémeket lát. S most egyszerre szereden széjjel huppan a kaleidoszkóp-világ.

Új szögben emeli. Várja, hogy majd felfémlik megint, mint világ átallátó tükör, kél hold, nap, hajnalcsillag.

S akkor azt kérdezi magától: hogy kerülök én ide? Jó kérdés egy tízéves gyerektől.

(18.) 

Mellém ül, új barátom. Úgy rakom az újságot, hogy lássa. Függőleges, kilenc betű: a messze látható vörös csillaggal ékesített Országházhoz vezető utca. (Az oktalan nép nem erről ismeri, hanem arról, hogy nem mehet keresztül rajta se ember, se kutya, amióta ott ütötte fel hivatalát a külföldi politikus zömök helytartója - a jelző: udvaronc lelemény a tar fejű, nyakatlan emberről. Az utca költészete a szó új szabadságáról is szól egyszerre: Nincsen többé kopasz fej, csak seggig érő homlok.) A csupahomlok zömök férfit utóbb visszakergettük, ahonnan jött, így a minap, még otthon, együtt sétálhattunk végig az Alkotmány utca járdáján, és megnézted a zöld akáchajtást, mely a pince betonjából nő a rács alatt. Az Újlaki Búcsú Évéről meséltem: látod, éltünk, azért. A párttörténeti intézetet találod a pince fölött.

A rádióban a magas művészet: Elvtársi bíróság előtt. Föltápászkodunk. Bedobom az újságot az első szeméttartóba.

(19.) 

A Haller téri délelőttig viszonylagos békében voltunk, én, a Vasember meg a testvérek, hagytak élni. Ha nem gondoltunk arra, amikor Dajka őrnagyot elvitték. Fél éve nem tudjuk, hogy hol van. (Egy szögesdróttal elzárt sziklaperemen. Bűntény nincs - semmiért pedig kőtörés jár. Kiszámítottan több energiát igényel, mint amit az ételben kap, smasszerok lesik, hogy mikor érvényesülnek a fizika törvényei.) Hétfőn elvették a kocsit, a lovat, mindent, minden cirkuszostól a Haller téren. A gyerekeket most nem vették el, a liberális szárny kerekedhetett felül.

(20.) 

Két társam este dolgozni kezdhetett, a Varieté vállalat elképzelései szerint. Az utolsó fal, ahova még hátrálhattak. Számon tartom őket. A napokban elrendelték a keresetszerű kéjelgés megszüntetését. (Várj, mindjárt kiderül, hogy jön ez ide.) A rendeletet aláírta Kádár belügyminiszter s.k. A Bérkocsis utcai, a Szövetség utcai, a Conti utcai és a Víg utcai bordélyokban (neked Tolnai Lajos és Pogány József utca) és a Felső Erdő sori órás szobákban a nyilvántartott kéjnőktől (neked kurva) rendőrhatósági igazolványukat bevonták (bárca). A termelőeszközüket nem államosították. A szobákba családokat költöztettek. Így találtak lakást a testvérek is a Felső Erdősoron, az emeleten. A földszint: omló falú, dohos lyukak, vízcsap nincs, vécé száz embernek egy az udvaron. Olyik lány maradt, mégis, immár titkos mesterségben, s együtt élnek a demokratikus lakókkal. Nincsen különbség ember és ember között. A testvérek sót és tűzifát kölcsönöztek bizonyos Kujtornak, s faggatták: ilyen körülmények között hogy tud dolgozni egy rendes kurva?

(21.) 

Lakást kellett találnom nekem is, villámsebesen. A ruhámért huszonöt forintot fizettek a pesti Anker közben, egy albérleti szobáért háromszáz forintot kértek a Nyugati mögött, a Kádár áramátalakítónál (nem a belügyminiszterről nevezték el, de a Fráter, aki könyveket ír, ezzel is bajba került. Mikor már engedték a három szót: Megvolt még Magyarország, az áramátalakító nevének kinyomtatása a felségsértés ködgomolyával vonta be barátom könyvét. Gondolta, szégyellhetik örökké: a térkép beszél, milyen utca megy ott keresztbe. Aztán rájött: az olvasó nem nézi meg).

(22.) 

Kujtor tudott aztán egy bútorozott szobát, úgy jutottam el az Uszály utcaiakhoz. Hazaérkeztem, megint egyszer. A Kicsinek tavasz óta otthona a környék: a Duna-parti Kispark fiatal fűzfái, a piac, a rakpart szennycsatorna-nyílásaitól a későbbi Kismedve bár házáig és a Szépvölgy utcai telekig. Közbül az öt utca. (A leégett Lujza gőzmalom helyén. A legjobb házak a városban, a magyar Bauhaus modorában épültek, amikorra az eredeti Bauhaus műhelyt már szétverte a kisbajuszos vezető, innen balra. Nálunk a béke csalóka látszata ült az ország felett. Egy év múlva pedig, amikor még ki sem hűlt az aszfalt az új utcán, Budapest ostromában lőtték gödrökre cafatokra. Azért érezzük elnyújtott fegyverszünetnek itt a Medencében, ha nem lőnek. Béke: ha nem számítjuk, ami a Vasemberrel történik. Ha nem számítjuk a terhes nőket, akiket hasba rúgnak, gumibotoznak, könnygázt frecskelnek az arcukba. Újra és újra lát-szatbékékben éltünk, kidurrantak, mint a luftballon.)

(23.) 

A Tímár utcaiak tolják a hintát. Holnap jövök, reggel.

Kezdjük a mulatságot tejszín fagylalttal. Létezik tejszín fagylalt, az új világ tisztító viharának időre lesz szüksége, amíg mindent kisöpör, ami van. Nem sejtjük, hogy már kinyújtotta felénk állábait a felzabáló Balkán. Ahol nem számít az adott szó. Ahol a szerelő lopja ki az alkatrészt a rádióból. Pénzt kell dugni a rendőr, a jogtudor és az orvos szivarzsebébe. Szarkupac áll a nyilvános vécében. Ahol a járókelők sziszegve gyűlölik egymást az utcán. Amőba: körbefolyt, bekerít. Te már így ismerted a saját földünket – ebben ezek ércnél maradandóbbat alkottak.

(24.) 

Két töpörödött, hófehér hajú nővéré a cukrászda a piacnál, fura nevük barna fényképeket idéz, távolságot és szerelmet. Artistalányokat hívtak így, akik megjárták az oroszországi Nagy Kört. Gyöngyfüggöny lóg a földszintes, hosszú épület ajtaján.

Nem ismerem fel, hogy melyikük melyik. „Lília!", szól hátra a pénztárkönyve fölül az egyik. „Vendég jött." S már tu-dom az ő nevét is. Tejszín fagylaltot kérek, azt szeretem a legjobban. (Majdhogy azt nem mondtam: „szerettem", mintha megváltoztathatták volna, hogy mit szeretek és mit nem.) Közben betér egy ember, likőrt iszik, kimegy. Törzsvendég, zöld parolival. Mire fagylaltozni kezdtél, eltörölték a föld színéről a tejszín ízt.

A tölcsérrel fordulunk be az Evező utcába. A sarkon túlról meg-megcsukló kamaszének foszlányai szólnak. Az Uszály utcai strigók. Elöl a Nagy Kovács, aztán Prijot, Pikoló, Kuka és Bárán. Hátul Csita, az egy szem lány, és öccse, a Kenyér (megszabadultak az árvaháztól, a Dereglye utcában laknak Olgával, a takarítónővel, akire az anyjuk ráhagyta őket). A Főorvos: furcsa gyerek, a Tímár utcából járkál át, felbukkan, eltűnik, megszokták. Önkéntelenül a strigókat utánzom: előreejtett vállal, himbáló léptekkel megyek velük a Dereglye utca sarkáig.

(25.) 

Lekuporodnak bikázni. A terméskő korláton ülve nézem.

- La lala lalla, Prijot dúdol. A Kenyér felkapja, szöveggel. Addidit addide. Dde énn addidit – ez Bárán. Már tudom, hogy melyik az, a Kis Kovács megmutatta: kis ijedt fekete, akit mindenki megver (ez csak rang, persze. Nem verik). Odda nemma dom. Elönt az öröm, messzi tájakra vágyódom. Az Öreg azt mondta az idén nyáron: az eredeti szám német. Ingattam a fejem. Már miért volna egy dzsessz-szám német? Egy alap darab. A didi hó fehér, a bikázókat nézem. Nem kapcsolhatom még a dalt a világkultúra áramába. Közlendőjének egy jelentékeny szeletével nem vagyok még tisztában. A didi kő kemény.

Kukának a Sipostól kell ebédet hoznia. Ez még jól fog jönni, el sem képzelem, mennyire jól. Kis Kovács is fölmegy enni. Magam előtt látom Anna mamát, ahogy elmesélte délelőtt: kicsi és gömbölyű, majd elgurul – és jó. Barátom a kenyérnek támasztja a könyvét a konyhaasztalon, olvas. Elmegyek haza, kenyérnek támasztok egy könyvet. Mire visszaérek, már tudom, hogy ma mozizni fogok, az első délutáni előadáson. A Kicsi addigra gazdagabb két lópatkó csavarral, azt nevezi bikának az utca.

(26.) 

Fülledt a meleg, harminc fok. Üldögélek, amerikázok. Az utca szó szerint érti a gúnydalt: Amerika, az csak valami csodálatos világ lehet. Amerikákat álmodunk. Kergetik a gumilabdát az aszfalt gödreiben. Ha Kuka egyszer megszerzi, nem tudja tőle elszedni senki. A nagy őszünkön a harcoló férfit ismertem meg benne a téren, macskakő labirintusunkban, utána menekült lett, Kaliforniában focista, majd sportösztöndíjjal bölcsészdoktor, míg élte újabb fordulatával megjárta a bolondokházát, és hazajött. Az anyja megvárta, őrizte neki a lakást, akkor meghalt a fájdalomtól.

Jampampuli, /Nincs itt mese – a Kenyér szaval. Nézzünk be a Házmesterekhez.

(27.) 

A Házmesterek Klubja az Uszály utcaiak társadalmi életének másik központja; mindenkinek házmester az apja-anyja. Ünnepi előadás a társastáncokról. A keringő és a polka lettek a hagyományosan demokratikus táncok. A tangó, a foxtrott és az angolkeringő a kapitalista hanyatlást tükrözi ugyan, mégis, ma már lehet őket táncolni, ízléssel. A házmesterek tánccsoportja bemutatót tart a haladó társastáncokból, melyeket szakértők dolgoztak ki, a kifogyhatatlan őserőből, az élenjáró szovjet társastánc tanítását követve: a Farkasjátékot és a Karikázót. A kapitalizmus romboló hatású, a szocialista kultúra minden megnyilvánulásának a népben kell gyökereznie. Az új, derűs hangulatú kollektív táncok egy csapásra kiszorították a fülledt levegőjű, természetellenes, erotikus rángatózással járó szambát, szvinget, bugi-vugit, rumbát és kongát, melyek az emberi kultúrára szabadított agresszió eszközei az amerikai vezetők kezében. A kis paraszti közösségekben megőrzött táncok alkalmasak az ezeréves rabigát lerázott boldog nép ünnepségeire. A dal refrénjére a középen várakozó táncos új párt választ, a körben állók pedig hajladozva tapsolnak.

(28.) 

El kéne menni moziba, odaérnénk a két óraira. Az Újlakiban van artistaműsor. Csak ketten nem láttuk még a Kicsivel. Mindenkinek megvan a maga ős mozija, az Uszály utcaiaké az Újlaki, kint a Bécsi úton. Már az enyém is.

(29.) 

Földszintes, zegzugos, hosszú udvaros épület az öreg óbudai házak között. Belül fekete és bordó, foszló őstapéta borítja. Elterpeszkedünk és nyújtjuk a nyakunkat fölfelé. Egyforintos jegyet vettünk, az első sorba, két méterre a vászontól. Harminc fillér az artistaműsor. A fillér, az a forint századrésze. A Kicsi nem hagyta, hogy befizessem: ma ő is vastag. A páholy három forint, csak a hátsó székeket veszik, akik csókolózni akarnak. Az előadás végére meg fog merevedni a nyakunk. Talán, ha megnézhettem volna azt a mozit belülről most – mielőtt repülőre szálltam –, sötét, mocskos és kicsi lett volna. Azon a napon természetes: a mozi, az ilyen. (Nem nézhettem meg, bezárták, az utolsó filmcím nagy papírbetűit rongyolja eső, szél, nap; bontásra kész a régi Óbuda, kiürítve, bevert ablakokkal, félig omlott falakkal áll fél saroknyira egy Bokor utcai ház is, csőlakó gyerekek telepedtek meg benne, üres sörösüveg, óvszer és harisnyamaradvány a földön, pop-együttesek neve a festékkel telefújt borzalmas szobafalon, ahol egykor tisztesen orgazdálkodott a néhai Láncz Rókus.) Hallhatóan záporozik a padlóra a kiköpött szotyola héj.

(30.) 

Szünetben a mozi udvara, kátrányos falú hugyozó, sorállás, ammóniákszag. Kis Kovács medvecukrot vesz az előtérben.

Visszaülünk. Az első perctől tudtam, hogy az Újlaki mellett fogunk dönteni. Látnom kell az artistaműsort. És nem is sejthetem róla, hogy Kovácsnak megvalósítja majd a reggeli mocorgó sejtelmeit, s ezt a nem könnyű napot, mely változást hoz az életemben, az enyéimében és az Uszály utcai strigókéban is, ünneppé varázsolja a Kicsi számára: ő a mozi varieté derengésében-ringásában emlékszik majd a mai országra, a harminc fillérért. (Amikor nézi, még mindezt nem tudja, nem vesszük észre, amikor életünk alatt megrendül a föld. Talán majd este ébred rá valamire, vacsora közben a konyhaasztalnál. Hosszú évekkel később mondta el az estéjét, amikorra Holdra lépett az ember, te megérkeztél, és a Kis Kovács felnőtt ember lett, roncs autók fényképeivel kereste a kenyerét, és eltörték a bordáit a Kismedve bár előtt.) Hatalmas xilofont toltak közben a vetítővászon elé, ráesik a reflektorfény oválisa.

(31.) 

A harminc fillérest a Népszórakoztató Nemzeti Vállalat szervezi az artistáknak, az alapvető hittételek közé tartozó teljes foglalkoztatottság jegyében, amióta más alaphittételek nyomán a cirkuszokat elvették. A közönség nem sejti a folyamatot. Mozizni akar, kivárja, amíg elmúlik tőle a varieté. Kiskov azért figyel.

(32.) 

A frakkos férfi és a rövid szoknyácskás nő a hangszer lépcsőnyi fehér lapjain ugrálva adja elő a dalait, két eleven xilo-fonütő: realista alkotás, melyben szorosan fonódik művészet és élet. Táncos lábuk először azt a dallamot veri ki, melynek szövegét úgy ismerjük Óbudán, hogy Tíz kilogramm fédervejsz. /Megbaszott a doktorvejsz. A fédervejsz síkport, talkumot, hintőport jelent. Úgy otthagyott engemet, /Mint a fing a seggemet. Sajnálom, így szól. Finom Vargha dédanyád bi-zonnyal nem tűrné a házában.

(33.) 

Egy évvel mozink után tapasztott padlós szoba padkájáról néz fel Barnára megmaradt személyes tárgyán, az acélkeretes lornyonon át, szomorú, bölcs tekintettel: „Tán akkor még sincsen minden olyan jól, fiam. Hogyha megint deportálják az embereket." A teherautó, titkosrendőr-humorral az ünnep előestéjén állt meg a Duna-sori ház előtt (Új Kenyér, Szent István első királyunk, friss alkotmány, vasárnap, nyárvég), úgy költöztette tanyára őket. Ebből a teherautóból még nagy bajok lesznek, ekkor már tudom (körülnézhetnénk mozink percében: hol vannak mások. Akik ott voltak majd velünk a Csigában, amikor elegünk lett egy szép őszi napon, leráztuk ezeket, mint kutya a hideg vizet. Már meg tudjuk mondani mindenkiről, személy szerint.)

(34.) 

Az Újlaki moziban a műsor elérkezik a csimborasszójához: Didi-dal. A nagy, súlyos férfi pihekönnyen szteppel. Simára pomádézott, hosszú hajat hord a csipkefodros estélyi inghez és szárnyas gallérhoz, mint egy békebeli fogpasztareklám. A közönség hímnemű része azonban csak a nőt nézi. A Kicsi is, meg sem kezdődött kamaszkorának előreszaladó, szájtáti ámulatával. A szoknyácska alatt járó gyors combokat, a duzzadt, piros ajkat. Hallja a dzsesszt. S itt mindenki összeesküvő: tudjuk, mi van a dallam alatt. Ebben nem változott semmi majd az elkövetkező évtizedek során, amikor már, ha álmunkból vertek fel éjszaka: mondj egy számot, azt mondtuk: ötvenhat. Tudtuk. Mert közbeszól az élet rendetlensége. Mi, szokványos anyagból gyúrt emberek nem is gondolnánk, hogy a legbuzgóbb i-gye-ke-zet esetén is, minő félelmetes feladat mindenbe beleszólni: a táncoktól a nadrágszárak bőségéig, a fagylaltoktól a városok és a versenylovak nevéig. Hogy mennyi víz, áram és törülköző járjon egy fürdőzőre, bele a doboz-regenerálásba, a tükörcsiszolásba, a mértékhitelesítésbe és a hordójelzésbe, a pénzért vett szeretkezések szagába. Már a dolgok puszta mennyisége! A város bárjai jöttek el majd Kis Kovács életében: a Tavasz, Pipacs, Jereván, a Hajnal, s persze, az érkezésed évére munkahelyem, a Kismedve bár.

(35.) 

A jégmerev kincstári álszentség évtizedeit éljük, és mégis, nemcsak az utcai stricik, hanem a mulatózenészek is – dobosunk, a Vasember is – vigyorogva, tele szájjal énekelték: Adde addidit. Ami létezik, hivatalos. S hogy e dal szövege nem tilos, az a látszat, mintha ez volna a kötelező. Holott ezek csak mással vannak elfoglalva. Addidit addide. (Hol az az angol szöveg? gondoltam. Meg kell szereznem az eredetit. De nem tudtam megszerezni, s amikor mégis, akkor nem angol volt, s akkorra, mondhatnám, elméletivé szelídült a kérdés a történelem cikk-cakkjai nyomán.)

Jó jegyben indult az amerikai utam – most, idefelé jövet. Alig nyúltam el Amszterdamban a chicagói gépen, az első hang a négyes rádiócsatornán az a dal volt. Nem az ismert szavakkal persze. Megkerült. Valahogy így: Báj mir biszt du – és, lazán: séjn. Hogy Jó vagy nálam – szabadon, napjaink argójában. Az rímelt rá, hogy explain: már most ezt itten meg kell magyaráznom". Schön-t akartak mondani igazából. Az Andrews Nővérek, azoknak is a Beat me Daddy Eight to the Bar című albuma. Német. Az Öreg tudta jól, világos. S ha nem vagyok olyan magabiztos a hülyeségben, talán - talán - egy kínzó kérdésre hamarabb választ kapunk. Nagy volt a pofám. Egyet-len szövegét ismertem addig életem során.

(36.) 

Na de hagyjuk el ezt az időt, a Harmadik Bevándorlási Hullám korát Amerikában, az Atlanti-óceán felett tízezer méter magasban úszó gépmadarat. Lássuk, mi történik az Újlakiban, a búcsú évében.

A magasban táncos kebelpár labdáz az olcsó csipkeblúz alatt. Mintha az egyik melle valamivel nagyobb volna. A Kicsi merevséget érez magán, ahogy még soha. Mint a Pavlov sokat emlegetett kutyájának nyála csorgása, úgy fog most már újra bekövetkezni, éveken át, ha ez a dallam felcsendül. Alatta csillog a titkos szöveg a délutáni utcáról. Húsz fillér. Kő kemény. Istenem, gondolja a Kicsi, a költészet. Húsz fillérje, annyi most van is.

Az orosz beszédet a moziban feliraton továbbítják a dolgozókhoz, a szinkron kora még nem érkezett el. A vászon mögül a felirat tükörírásban olvasható.

(37.) 

Mozi után kimegyünk a lóversenyre, egyszer ilyet is lássunk. Átvillamosozunk a Margit hídon. Már a Lajos utcától egyre vadabb a hangszórók dörgése. Szítsad a lángot /És döngesd bát-ran aaff-alat. Zúg, szít, döng. S a csönd hézagában az artista-műsor finom xilofon-csendülése a nő faragott lába alatt. Akkor-tól más szöveg-cafatok zakatolnak a fejemben. Forgómotor, generátor. Inota, Julcsa. Kintlakikka Tercsinéni-Pesten-ujja-helyen! Pingvin boci, jampampuli. Te mindig ellent monc!

Keskeny alagúton bandukolunk a pálya felé. Lehet itt nyerni? kérdez Kovács. Lehet: a turf vállalatnak. Ez matematika. A többi: áldozat-tan. Arról szól, aki elhiszi, hogy kaphat valamit semmiért. Ünnepi galoppfutam készülődik a pályán; a legkiválóbb telivéreket nevezték be az istállók.

(38.) 

Az a nyár. Beba, beba, keccs, keccs, keccs – kiabálta az Uszályban a Nagy Kovács. Három matrac ára huszonnégy fo-rint volt, a készítőnél. Zongorát árultak kétezer hatszázért. A parizer hetvenöt fillér a lóhús-közértben. A kenyérnek kilója kettő negyven, hajat két forintért vágtak, és nem fogadtak el borravalót: gyermekségét élte a forint-valuta.

Akinek nem volt gyereke, négy százalék büntetéspénzt pengetett le a fizetéséből: növekedjen majd a sorállomány. Akik elrendelték (a lakosság nyelvén: Ezek), nem tudták, hogy mire az élőerő sor alá kerül, már nem nekik lesz katona. Sose tudják.

Új kifejezésmódokat talált a műbírálat: a dzsessz-zene nem tetszett, börtönbe csukták Boros Ida énekest, Chappy zenekarával. Folytatódott a társaság forradalmi átrendeződése. Írógépet roncs állapotban is jó pénzért adhatott el a népesség kitelepítetlen része, feltéve, hogy orosz betűset kínált.

(39.) 

Én mondtam: fehér, szól ritmusban a Kis Kovács, Te mondtad: piros.

A versenypályán csak úgy peregnek az események. A hadseregi istálló Naiade nevű lova áll az élre, mögötte Merry Maide helyezkedik el. Nem sokáig leszel te itt versenyló. Ezzel a névvel.

A munkaidő végét gongütéssel jelezték a hivatalokban. Gyakorivá váltak az úgynevezett plebejus keresztnevek, mint Zsuzsanna, József, Péter, Erzsébet vagy Mátyás.

(40.) 

Az Elnöki Tanács felmentette tisztéből az igazságügy minisztert. A mozikban a Vidám vásárt adták.

Te büüüüszke ko-zák! dallta a nép az Újlakiból jövet. Add vissza az óóórám! Dalolva volt szép az élet. A Dzsumbujnak dédelgetett városrészben tizenegy fejszecsapással megölte anyját egy olvasztár brigádvezető. (Zúgó fém, önn-tőd-de, kokilla, medve.)

Megszűnt a Fórum című folyóirat. A Csillag szerkesztőjét felmentették. Vizsgálati fogságban elhalálozott az igazságügy miniszter.

Benedek Elek meséit nem lehetett megvásárolni. A macskaköves körutak közepén olajcseppek szaggatott csíkja húzódott. Megváltoztatták néhány száz utca nevét, aztán újra változtatták. Valamely tisztviselő figyelmetlensége folytán még volt érettségi, és az autóbuszok kék-ezüst színűek maradtak.

Én mondtam: baszni, te mondtad: tilos, tanulom. Fehér, piros, baszni tilos /Te min-dig-el-lent monc!

(41.) 

A célegyenesbe tömörül az ünnepi mezőny. A derbi nyerő Giuliana támadásba megy át, elhúz a vezető Naiade mellett.

Csempét és mettlachit vásárolt fel a Porta Korlátozott Felelősségű Társaság. Letartóztatták a belügyminisztert.

Krumpli és alma érkezett a fővárosba. Anna mama sorba állt. A sorállásért a fogyasztókat (az országot) találták felelős-nek. Nem volt tojás, hús, vaj. A Húsértékesítő Nemzeti Vállalatnál két embert halálra ítéltek, és az ítéletet aznap végrehajtották. Pergő ritmusa volt az életnek.

(42.) 

A divat terén csönd uralkodott a fővárosban: a nyári újdonságok már nem jelentkeztek, az ősziek még nem. Elnézem a saját nadrágomat. Mindenkié olyan a pályán: lötyögő a feneke, lobogó a szára, keskeny a hajtókája. Élesre vasalták a gyárban. Rejtély, de ezek épp a ruházkodásunkba tudnak a leginkább belepofázni. Abban a történelmi pillanatban tíz éves elmaradást írnak elő a világ szokásaitól. Nagyjából a Kettes Sorszámú Nagy Mészárlás előtti pantallókat, női ruhákat, táncokat. A nadrágom anyaga szürke szálkás volt, fakó színű. Itt mindenki szürkét hord, mondta majd Bárán egyszer, a merészebbek drappot. Ki tudja, miért, ragaszkodnak ahhoz, hogy divat, az pedig van.

(43.) 

Én mondtam: kapát, /Te mondtad: kaszát.

Már száguld Sirene VII, pillanatok alatt az élre tör. Nyerőnek látszik – ám ekkor a hátulsó mezőnyből elsöprő lendülettel jön fel Alexandrine, az Állami Ménes Rózsa László lovagolta szép sárgája. Mintegy százméteres öldöklő küzdelem után fejhosszal nyer. A futam után bukkan fel a Mi Lengyelünk, Wojtek, lóbolond, épp hogy csak a pályán nem alszik, váltunk két szót, s e pillanatban az avatatlan szemlélő azt hihetné, hogy bennfentes vagyok a totalizatőrön. Nem vagyok, s hálisten nincs szemlélő.

Élt az ország, az úgynevezett történelem ellenére, mintegy tévedésből. Elhatározták a Földalatti Gyorsvasút megépítését, mélyvezetéses, fúrópajzsos eljárással, keszonnal és tübinggel. A Hadügy külön vasúti összeköttetést igényelt a Duna medre alatt.

Határozatot hoztak a Nemzeti Színház megépítésére. Ezt szokás.

Egyének szűk köre vezetőül választotta magát. Ezek kizártak, bezártak, deportáltak, akasztattak és agyonlövettek vezetetteket (Magyarország lakosságát). Majd, még ki se fogytunk, ugyanezt egymással tették. Aztán már csak vártak, hogy kizárják, bezárják és így tovább őket is végre, vagy nem vártak, kiirtották a családot és főbe lőtték magukat.

(44.) 

Én mondtam: apád, /Te mondtad: faszát.

Futottak még: Patyolat, Anikó, Hófúvás, Grimbusz, Gomb-ház, Csellengő, Ingatag Erény és Generalisszimusz.

Kapát, kaszát, /Apád faszát, /Te mindig ellent monc!

Föltápászkodunk. Kovács tanít a brancs füttyjelére. Bárán, a Retek különben szerelmes, meséli, ahogy megyünk tovább. Csitába – polgári nevén Édelman Mari. Azt mondja, hogy jó nő.

- És? – kérdezem. – Jó nő? – De a Kis Kovács csak a fejét ingatja:

- Nem értek hozzá.

(45.) 

Lófrálunk ráérősen. Cipőzsinór árus a járdán. Ünnepnap is dolgozik. A lábcsonkjai térd felett fekete bőrtokban. Négy görgőscsapágyra szerelt deszkalapon változtatja a helyét – az Uszály utcában skírónak hívjuk az ilyet. Fogantyús fatuskókkal csáklyázik az aszfalt taván, kidagadnak a karizmai. (Nem a kerekes tolókocsik hazájában élünk, indus meg perzsa bazári koldusok mozognak így. Egzóták vagyunk itt Európa közepén, a történelemből kifolyólag. A földrajzból.) Kérek egy pár bőr cipőzsinórt. A Lábatlan: biztos pont a város közepén. Esik vagy fú, mindig ott van, számítani lehet rá.

Vagyunkeggy jobbrend. Hűkató-nái. Indulóktól rengnek a békebeli házfalak. Ő állt vee-lünnk. Aha front e-he-lőtt.

Ezzel te nem mondtál semmit, /Nyalod a közönség seggit.

(46.) 

Estére áll a bál Európa Legnagyobb Terén. Tánczenekar és cigányzenekar játszik. Magyar lányokkal koreai diákok. Most érkeztek az elsők, nálunk tanulnak. (Egyéb külföldit csak egyenruhában látunk, harci járművön. Amúgy magunk va-gyunk, magyar emberek, védve idegen tájak, népek, nyelvek fertőzésétől tűzzel, dróttal, aknával.) Ötforintos szeretetcsomagot küldhetünk Koreába a harcoló Észak katonáinak, amióta a déliek útját állják, hogy a mi új világunk hozzájuk is elérjen (egymillió kínai katona kíséretében), sőt agresszívan visszalőnek. Tíz dekagramm cukrot tartalmaz egy csomag, tíz deka kekszet, ötven darab Ötéves Terv cigarettát, cérnát, tűt, biztostűt. E diákok némelyike később, amikor történelmünknek az Újlaki Búcsú nevével jelölhető szakaszát örökre lezártuk, arcvonásait meghazudtolva magyarnak tekintette magát. Egy ráadás redő van a szemzugukban – vagy, ugyanilyen pontosan, azt is mondhatjuk, hogy nekünk egy redő hiányzik a szemzugunkból. A mi oldalunkat választották, a csikorgó lánctalpak előtt, tűz alatt, együtt harcoltak a Csigában a hagyományosabb módon magyar Uszály utcaiakkal, s együtt menekültek Kukával a vereség után. S most, már itt az amerikai Biblia Övezetben, jártam a magyar egyesület elnökénél: a városi villany-erőmű főmérnöke, némi pesties ízzel a beszédében. A műegyetem Bercsényi utcai kollégiumában lakott volt. A nevét nem tudtam megjegyezni most sem. A Csigában, derekas korlátoltsággal, valamennyiüket egyformán Kimnek szólítottuk, jól viselték. E közép-nyugati magyarok elnöke: vágott szemzugú, észak-koreai születésű férfi. Ilyen lehet egy haiku.

(47.) 

E-el a kezekkel Kóóreáátóól! Megkeressük a nagy betonon Füstös Frunyót. A Városparancsnokság őrjárata nem akadt még rá. Eljött az utcabálra. Van aki úgy tartja Újlakon, hogy Frunyó igazolt őrült. Civil ruhában van. Hosszú fiú, sötétkék ing, ezüst nyakkendő: a külváros válasza a divatra. Beállunk a körbe az Aréna út felőli oldalon. Frunyónak sejtelme sincs Farkasjátékról és Karikázóról. Szvingel és rumbázik tovább, ha csárdás a zene, arra: nem nyugodnak a visszahúzó erők. (Kovács, férfikorában, ahogy emlékezett a Frunyó kreol arcára, s gondolt a népnyelv szokásaira – ugyan mi másért neveznének valakit Füstösnek –, rájött: a fiú cigány. Ott nem tudják. Az utca, az olyan, mint egy lokálzenész trió, vagy a regényírás: köztársaság. Ott egy számít: tudsz vagy nem tudsz, nincs vaker.) Frunyó úgy rumbázik, ahogy senki. Kört csinálnak neki, és tapsolnak megmételyezve, mint a nyugat-európai országok még sötétségben botorkáló dolgozói. Bámuljuk, bután.

(48.) 

Fél tizenegykor tűzijáték a Gellérthegyen: a Duna-korzó helyéről nézzük, bengáli tűz csorog le a hegyfalakon, a piros árnyalataiban. Ugyanonnan néztük majd az érkezésed előtti nyáron Imolával, szinte neked mutattuk, ott voltál, a hasában –, s nem sejthettük, hogy abban az órában már csikorgó lánctalpak mellett vonulnak magyar katonák is Prága felé. Véletlen, hogy én nem vonultam, hadköteles voltam, a Kis Kovács és a Nagy, Pikoló, Prijot, Kuka újra itthon, Bárán és a Kenyér is – mind, akik alig tizenkét éve a Csigában a lánctalpak közeledtét hallgattuk.

(49.) 

Hazafelé az éjszakai hatvanhatoson. Estére meglátod, /Megjönnek a hidegek. A Kicsinek a villamosra még van pénze. Húsz fillér a didi. Énekelgetünk. A didi hó fehér. A didi kő kemény. Amikor hazamenet leszállunk a hatvanhatosról, a Kicsi hosz-szan bámul az Újlaki mozi felé. Az artisták hazamentek, az épület sötét.

Nem fekszik le mindjárt ezen az estén. Zsíros kenyeret ken. Fog egy tálcát, leül a kaleidoszkóppal a konyhaasztal padjához. Ösztökéli a kíváncsiság, minden ember ősi kincse: ott egy szerkezet, hát tudni kell, hogy működik. Mitől van a zöld-ezüst csőben emberevő óriás, gyémántgúnya és aranyszőrű paripacska. Mitől konya árkok, kénköves bűz, rontók, vérhegyek és lipitty-lotty háromszögek.

(50.) 

Lefejti az ezüstpapírt, és kiszabadítja az üvegkarikát a cső végéből. A mozira emlékezik. A sztepptáncra, az óriás xilofonra. A nő combjára. A szájára. A mellére. Húsz fillér.

Már megint nincs húsz fillérje. Ragyogóan érzi magát.

(51.) 

Kiszórja, amit az üveglapok között talált. A Füstös kidobásaira emlékezik az utcabálról, a karcsú hosszú ujjaira, a Városparancsnokság őrjáratára. VÁP, mondta Frunyó. Énekelt. Ott jön a VÁP! Ott jön a VÁP! (Ad notam: Oh, when the saints.) A tálcán kis drótok, papírdarabok, kavicsok, bádoglemez, tükörforgács, cseréptörmelék. Oldalt hajol, csavargatja a nyakát, változtatja a nézőpontját. A huszonöt wattos körte átsüt a kék, piros, barna, zöld üvegmorzsákon. A szódagyári zsákmányom. Adde addiddit. Megborzongva az éjszakai mozira gondol, a néma épület belsejére az utolsó előadás után, a színpad mögötti kis szobára, melynek fala csak a piszkosfehér vetítővászon, tükörírás sincs rajta. Nagy változások napja ez az életében. Megismerkedett velem, látta az artistaműsort – úgy hiszi, ezek egymástól független dolgok –, s jól is tudja a tízéves, élénk eszével, meg nem is. De: emlékezetpályáin akaratlanul is összekapcsolja majd a csövecskét, amelyet szétszedett, hogy a lelkét megértse, és az érthetetlent, ami az artistanői gömbök-lapták látványára életében először mocorogni kezdett az ágyékában. Nem tudhatja, hogy mit jelent a merevedése, amellyel eljövendő férfikora küldött korai jelzést hosszú siklásokról, robbanó kilövellésekről, meleg, nyirkos teljességről, emberhez méltó életről-halálról a búcsú-nap délutánján. Az első alkalom, és utána még hosszú időn át nem jön el a második. Eszébe jut egy pillanatra Csita, és Bárán, aki szerelmes. Most először gondolja, hogy mégiscsak meg tudja mondani, ki a jó nő. Egy esetben mindenképp.

(52.) 

Ül a tálca felett, értetlenül, megrendülve, benne kavarognak a hangszóródalok: élcsapat, szítsad, ő a front előtt, estére hidegek. És mindig újra az az egy. Lobogó, jövőbe látó biztonsággal tudja, mint a szent jósnők és a próféták: a didi jó.

(53.) 

======================================================

Merényi Endre, épületgépész

(- Szinte minden művedben állandóan visszatérő motívum a fényképezés. A Mellékszereplőkben fontos mondatok egy sötétkamrában hangzanak el, a Cseréptörésben a főhős eltervez egy fényképet ... És még érdekesebb, hogy a Macskakő borí-ója egy fotó, mely mintha a Cseréptörés apai fényképalbumából származna.

- Az a férfi az apám, Merényi Endre, épületgépész (a nevelőapám nevét viselem). Apám önmagáról csinálta a képet, tükörben, önkioldóval. Nem ismertem őt. Jóarcú ember volt, tessék megnézni...

Az örökségem az apám fényképei. Amatőr fényképész volt, különben mérnök, épületgépész. A könyveimre apám fényképeit teszem. Ezeknek a ma sokszor nem is ötven, hanem hatvanéves, nemzeti és nemzetközi szocializmust és a forradalmat átélt felvételeknek a filmje megőrződött, kis celofántasakban, a borítékon az expozíció adataival.

(L. P. beszélgetése Csordás Gáborral. Holnapelőtt, 1992.)

 

Merényi Endre felvételei - a szövegben számozással jeleztük, a képek megtekinthetőek a galériában!

1a Vasárnap délelőtt

1b Csendélet I.

2a Lovak

2b Csónak a Dunán

3a Hirdetőoszlop

3b Fekete-fehér

4a Erdő I.

4b Erdő II.

5a A madárház az Állatkertben

5b Lovas kocsik a rakparton

5c Eső a Margit körúton

5d Nagyapó

6a Beszélgetők

6b Lakásunk

7a Falu I.

7b Csendélet II.

7c Katonák

7d Tél, erdő

8a Havas utca

8b Vasember

9a Szántóvetők

9b Hegedű

10a Erzsébet híd

10b Hollywood Film-szalon

11a Nógrád

11b Önarckép, zseblámpával

12a Tél a Ligetben

12b A fészer mögött

13a Újpesti rakpart

13b Madách-házak

14a A sarokban

14b Csap

15a Kerámiafigurák I.

15b Kerámiafigurák II.

16a Csillaghegy

16b Az új Császár-fürdő

17a Nő esernyővel

17b Kendőben

18a A Ferdinánd hídról

18b Falu II.

19a Targoncás ember

19b A Ferenciek tere

20a A híd alatt

20b Sikátor

21a Éjjel a Keletinél

21b Az Országház Budáról

22a Tűzhely a szabadban

22b Vasvillával

23 Önarckép