Két sötétedés

„Szerencsével indultam a pályámon. Első novellámat, mely két Citroën DS 19-es mintájú autóról szólt, 1958-ban írónak tudtam megmutatni. Körülbelül azt mondta róla: nem sokat lehet látni még, amikor a szerző tizenkilenc éves. Csináljam, ha úgy érzem, majd elválik. Úgy éreztem, s csinálom azóta is. Nyolc év munkája ez a kétszázötven oldal. Igyekszem komolyan venni a mesterségemet.”

„Szerencsével indultam a pályámon. Első novellámat, mely két Citroën DS 19-es mintájú autóról szólt, 1958-ban írónak tudtam megmutatni. Körülbelül azt mondta róla: nem sokat lehet látni még, amikor a szerző tizenkilenc éves. Csináljam, ha úgy érzem, majd elválik. Úgy éreztem, s csinálom azóta is. Nyolc év munkája ez a kétszázötven oldal. Igyekszem komolyan venni a mesterségemet.
Magamról nem sokat mondhatok itt. E könyv egyik történetének szereplője gondolja magában: »...az atomháborúról biztos értesüléseim vannak; az elmarad.« A legfontosabb: én a magam részéről hiszek neki.
Hiszek a szépirodalom egyedülálló hatalmában. Amit az érzékszerveim hatósugarán túl elterülő világból ismerek, azt úgynevezett kitalált történeteknek köszönhetem.
Életem legnagyobb élménye volt az olvasás. Ha nem írnék, az életben a tiszta dolgokat, a biztos kapaszkodót, vigaszt és bátorítást akkor is a könyv jelentené számomra. Nem mind: a tengernyi nyomdai termék közül nagyon keveset tudok elfogadni igazi könyvnek a szó teljes, csodálatos tartalmával. Ezeknek írói elkerülhetetlenül egyszersmind példáim és mestereim is: ilyen Ernest Hemingway, Jerome David Salinger és Ottlik Géza.
Az igazi könyv meghatározását valahogy így közelíteném meg: Az ember egy délután megtudja, hogy újabb évekre állástalan marad, mert a hely a háromfülű pályázók számára van fenntartva. Ugyanazon a napon otthagyta a szerelme, s az egyetlen barátja eladta egy előléptetésért. Hazaérve gépiesen leemel a kedves polcáról egy kötetet, belelapoz, olvasni kezd, és egy félóra múlva határozottan jól érzi magát. Nem azért, mert a könyv elfeledteti vele, hogy a világ milyen, hanem mert eszébe juttatja. Persze, ilyen könyvet szeretnék egyszer írni én is. Azzal biztatom magamat olykor, hogy nem lehetetlen a dolog. Ilyen könyvek, végül is, vannak.
Nem sokat mondhatok itt magamról, s ennek végeredményben csak örülhetek. Hiszen ha bármi lényegest el tudnánk mondani magunkról egy ilyen 1800 betűhelynyi »fülön«, akkor fölösleges volna könyveket írni, s valami más mesterség után kellene néznem.”
A szerző nem változtatott első kötete eredeti ajánlásán.