Hét mondat Parti Nagyról 1995-ben

Dúsgazdag kukatúró, palotás csőlakó, Christian Dior-rongyszedő – alulról ismeri a Medence földfelszínét, mint a tenyerét.

Az a költő, aki nem azért ír most faltól falig, mert azt hitte, hogy a prózát, azt könnyebb: kifordítja, egyujjas rongykesztyűt és lesz selyemfényű, simogató coboly.

Vigyázat, utánozhatatlan – tanulni, azt lehet tőle, Tyereskova-történelmet, szekondhand-szociológiát, gubera-létezést, förszthand nyelvet – ez az ember mintha minden magyar szót, szerkezetet, mondatot, épületet tudna, és akkor még a csemagyart, némagyart, hozzá még a habogókét, a némákét, a küszöb alatt lakókét; a fattyú szót-mondatszilánkot, a zabit és a hibridet, ami nem volt, azt világra löki, míg hajdan-purista olvasója rákap a korcs utolérhetetlen zamatára.

Roncsszobrász, sittépítész, rongyvarrónő, feketevilágosító, a pontosabb véleményhez ide kéne másolni a könyvét: nemá hogy, némá, hémá, hajde-hó, hajdete hejte és végig.

Az ország meg az egykori Létező pusztulatának festője.

Boszorkánymester, fiúkisanna.

Mi az, hogy kalender?